Bábel | Önmegvalósítás.hu

Bábel

Kitártam az ablakom, és sok minden berepült rajta. Amikor kitárjuk az ajtónkat is, akkor nem csak friss levegő áramolhat be azon, hanem olyanok is besétálhatnak, akiket nem vártunk, és ez okozhat örömet is, de kellemetlenséget is. Az emberekkel való találkozásoknál sokszor jó érzés kapcsolódni, ismerkedni, adunk és kapunk, megérint minket valaki, mi is megérintjük a másikat, de az is előfordul, hogy próbálkozásaink ellenére sem tudunk jól viszonyulni a másikhoz, állandó a taszítás, félreértés, zavar. Az embereket nem tudjuk mindig a szerint kiválogatni, hogy kivel kellemes együtt lenni, és kivel nem. Ez legfeljebb a barátaink esetében sikerülhet, de sem a szüleink, sem a gyerekeink, sem pedig a munkatársaink terén nem válogathatunk. Néha az élet más területein sem. A szabadság valamilyen formában persze rendelkezésünkre áll, de hogy mekkora a választás szabadsága és az elrendeltetés kényszere közti arány, az egyénenként változó.
Azon gondolkodtam mostanában, hogy az emberek milyen szempontok szerint kapcsolódnak egymáshoz, párok, emberek munkában, közösségben, és rájöttem, hogy ezeket a kapcsolódásokat a testi vonzódás, szellemi szint, érdekek és egyéb köti össze. Pároknál gyakran testi vonzalom, munkahelyen képességek, klubokban érdeklődések, üzleti életben érdekek. Aztán próbáltam egy olyan víziót elképzelni, hogy egyszerre mindenkiről lehullik a teste, az elméje, ezzel a világi tudása, tanulmányai, képzettsége, érdeklődései is, és csak a lélek marad. Sok lélek, test nélkül, bőrszín nélkül, származási osztály nélkül, címkék nélkül, és elképzeltem, mi történne a korábbi kapcsolódásokkal. Azt hiszem, amikor lélek szintjén kötődne mindenki egymáshoz, jelentős arányban megváltoznának. Valószínűleg onnantól másokhoz kezdenénk el vonzódni.

Lehetséges-e testünkbe zárva lelki szinten illeszkedni a másik lelkéhez? Túl lehet-e lépni a testi, képességbeli korlátokon? Azt hiszem, nem igazán, csak nagyon ritkán lehetséges, hogy két ember képes fölé emelkedni annak, ami gátat okoz. Pár hete megismertem valakit, akinek a lelkéhez tudtam kapcsolódni írásban, de aztán mikor találkoztunk, szóban, életben nem tudta kifejezni azt, ami benne van, nem tudtunk beszélgetni, és mindketten éreztük a helyzet frusztrációját. Olyan volt, mintha más bolygóról jöttünk volna, a beszédünk, a kinézetünk, az élettapasztalataink alapján. Először csalódást éltünk meg, de aztán felvetettem neki, hogy ha írásban tudunk csak jól kapcsolódni, miért ne tegyük azt? Ilyen élmény után legtöbb ember hátat fordít a másiknak, ami végül is érthető és természetes reakció, de mi végül megkíséreltük megmenteni azt, ami értékes volt kettőnk kapcsolatában.
Életemben egyszer sikerült úgy megértenem valakinek a lényét, hogy egy szót sem tudtunk beszélni. Horvátországban nyaraltam, és megismerkedtem valakivel, aki nem beszélt idegen nyelveket, és hát sajnos az enyémet sem. Mutogattunk, rajzoltunk. Így töltöttünk el három napot egymással, és a mai napig is biztos vagyok abban, hogy ezzel az emberrel mi értjük egymást. Csodálatos három nap volt. Végtelen szeretet áramlott köztünk, és sok mindent elmondtunk egymásnak. Hogyan sikerült? Úgy hogy minden sejtünkkel a másikat figyeltük, a mozdulatát, rezdülését, mimikáját, és annyira behatoltunk egymás világába, hogy végül elkezdtünk saját anyanyelvünkön mondani egy-egy szót, és a meglepő, hogy értettük. Egy hónapra rá újra kiutaztam hozzá, és megismételtük a három napos együttlétet. Ugyanúgy működött, nem szállt el a varázs. De egy dolgot akkor mégis megértettem, még pedig azt, hogy ez nem tartható fenn. És soha többet nem látogattam meg. Amit kellett adnunk egymásnak, már megadtuk, de a korlátok miatt nem tudtunk volna már többet, vagy mást adni. Bár felül lehet emelkedni bizonyos akadályokon, de nem biztos, hogy hosszabb távon is tudnak jól érintkezni egymással emberek, ha nagy a köztük levő szakadék.
Egyszer beleszerettem egy férfiba, aki csak az általános iskolát végezte el. A szerelem átrepített minket a képzettségi különbség határt képező kerítésén, és úgy döntöttünk, nem lehet ez köztünk elválasztó fal. Egy darabig nem is volt, de aztán mikor valamilyen probléma merült fel, akkor ő előző életmintái alapján reagált rájuk, én pedig a sajátom szerint szerettem volna megoldani a helyzetet, de ez a két szint nem találkozott. Számára egyedüli megoldás a menekülés volt, és én hiába ültem volna le vele, hogy őszintén megbeszéljük, nem ült velem szemben senki, üres lett a szék. Nem jutottam semmire a saját megoldási módommal.
Mindebből egy dolgot szűrök le magamnak, még pedig azt, hogy nem árt, ha egy nyelvet beszélünk azzal, akivel hosszú távon szeretnénk kiegyensúlyozott kapcsolatot, feltéve, ha nem csak testileg, hanem szellemileg, lelkileg is kapcsolódni akarunk vele.
Minden kivétel erősíti a nem létező szabályt.


Beküldte: | 2011. febr. 14. hétfő - 16:18

Hozzászólások

2 hozzászólás
Ezzel nekem is van tapasztalatom. Van olyan pl, hogy
2011. február 14. hétfő, 18:01 | KatiPotter

Ezzel nekem is van tapasztalatom. Van olyan pl, hogy megszeretünk valakit, és azon a másik esetleg meg is lepődik, még a baráti jellegűn is, mert neki más az érzelmi beállítottsága, személyisége, és nem érti, miért olyan hamar szerette meg valaki, pl vagy nem is tud felfogni olyat, ami más személyiségnek természetes. A másik meg az ő reakciójával nem tud mit kezdeni először.
Ezért azt gondolom, hogy szeretni nagyon sok mindenkit lehet, csak úgy simán, feltétel nélkül, megmagyarázhatatlanul, és ez szép. De kapcsolat, illetve tartós kapcsolat valóban akkor alakul ki (most mindegy, hogy barát vagy szerelem), ha közös a hullámhossz. Nem kell teljesen ugyanolyannak lenni, de azért kell érteni egymást.

fehercsongor képe
Lehetséges-e testünkbe zárva lelki szinten illeszkedni a másik
2011. február 14. hétfő, 20:09 | fehercsongor

lelkéhez ? Szerintem is igen , és aki csak egyszer már akárcsak részlegesen is megélte , az szerintem perverz ínyenccé válik és kevesebbel már nem éri be utána .

Feliratkozás Hírlevélre