Születésnapi ajándék | Önmegvalósítás.hu

Születésnapi ajándék

Évek óta motoszkál bennem a gondolat, hogy a testi - lelki érintésszükségletemet ne állandósult, mélyvizű párkapcsolatban oldjam fel, hanem alkalmi, de minőségi együttlétekben. Ezt már csak a korom is egyre indokoltabbá teszi: csökkenő gyakoriságú testi vágy, ami már az ölelkezésben is megtalálja a testi megvalósulása teljességét. Több körítés, kevesebb hús.

Eddig hevesen elutasítottam még a gondolatát is ennek, mert (, - mivel szélsőségekben gondolkodom -,) úgy véltem, hogy megalázó számomra, hogy egy útszéli nőnek fizessek, azért, amiben elméletileg neki is örömét kellene lelnie. Így hát mély lelkiségű, de szűzies kapcsolatokat vonzottam be az életembe, és beléjük fektettem minden értelmi - érzelmi energiámat.

Ám legutoljára egy olyan embert sodort mellém a sorsunk, akinél természetes volt az, hogy megcsókol, megölel, így én is természetesként adtam - fogadtam, éltem át. Kicsit el is csodálkoztam, hogy azt, ami számomra eddig a majdnem csúcs, a teljesség, az összetartozás földi kifejezője volt, azt hogy lehet ilyen magától értetődően adni, mint egy falat csokoládét.
Szokásom szerint beleszerelmesedtem egész mindenemmel, de aztán kiderült, hogy ez csak egy alkalmi, de számomra minőségi, és megújító pár találkozás volt. Eddig minden egyes végnél, feljebb emeltem a mércét, most viszont úgy éreztem, hogy eljött az ideje annak, hogy kezdjem visszafogni az igényeimet. A születésnapomon úgy gondolkodtam, hogyha alkalom adódik, akkor most megállok egy nekem tetsző mellett, azok közül, akik mellett eddig elhajtottam.

Ahol szoktak állni, onnan Isten elhajtotta őket, és már kezdtem is belenyugodni az akaratába, amikor egy megjelent a hűtőtáskájával. Piroska és a farkas jutott az eszembe róla. Kulturáltan szólalt meg, és összességében az egész dologról, - a szakmaiságból következő sugárzó távolságtartás ellentéte a test átadásával, valamint a szükséges beavatkozásoknak egy ápolónő gyakorlottságával és hozzáértésével való elvégzése -, maradt meg, mint kellemes emlék. Itt tényleg csak az alsó csakra működésén volt a hangsúly. Azóta gondolkodásomban megértőbbé váltam a WC csészeként használt, nőiségüket, testüket árúba bocsátókkal kapcsolatban, és már magamat sem hányom le emiatt, mint véltem valaha, hogy tenném. felacso

Beküldte: | 2008. szep. 03. szerda - 20:42

Hozzászólások

5 hozzászólás
Tetszik ahogy írsz, gondolkodsz dolgokról. Délelőtt rákerestem a
2011. április 24. vasárnap, 14:34 | marazuz

Tetszik ahogy írsz, gondolkodsz dolgokról.
Délelőtt rákerestem a lelkitárs szóra, és sorban olvasgatok mindent.... köztük szereti87 lelkitárs-dilemma írását és a te hsz-eidet is. Nem tudtam a profilodat megnézni, de már regisztráltam és itt újabb őszinte sorokkal találkoztam.

Elég furcsa helyzetben vagyok, lassan egy éve. Nem véletlen kerestem arra a bizonyos szóra sem, próbálom megérteni a dolgokat, ha egyáltalán lehetséges ez.

Érdekes ez a történeted, az elejét olvasva nem gondoltam, hogy ez lesz a végkifejlet. Azt hiszem az életben mindent így kéne felfedezni, kicsit más szűrőn át látni, értékelni, megértéssel és szeretettel fordulni mindenkihez, és akkor más lenne az élet a Föld nevűn...

fehercsongor képe
Meglepődtem
2011. április 24. vasárnap, 16:49 | fehercsongor   Előzmény

Annak idején gondolkodtam azon , hogy bepillantást engedjek a másoknak lelkem ezen szegmensébe . Végül arra lyukadtam ki , hogy egy spirituális oldalon nincsenek tabu témák, legfeljebb színvonaltalan ,vagy át nem élt ,és ezért kevésbé hiteles megírás az , ami előfordulhat . Egyfajta lelki locsolkodásként köszönöm a figyelmedet . Üdvözlettel : felacso

Szép gondolatok
2011. április 26. kedd, 17:04 | Látogató (útkereső)

Úgy jó, ahogy Neked jó, mert ha Neked jó, akkor boldog vagy és ha boldog vagy, boldoggá teszel...
Általában.
Minden és mindenki értékelhető és értékes, akár egy utcalány, akár egy másik, egyszerű vagy komplikáltabb lány.
Minden esetre szép történet és ha születésnapod volt, sok boldogságot kívánok.

istennő meg szajha
2011. április 27. szerda, 11:54 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Az jutott erről eszembe, hogy vannak olyanok, akikben valamiért elválasztódik a szajha meg az istennő.Alapvetően e két viszonyulásban élik meg a nőkkel való szexualitásukat.
Amikor ez elrendeződik majd bennük, akkor rájönnek és megélhetik:-)hogy egy tarós, elkötelezett lelki párkapcsolatban is jelen lehet, a szinte lopott gyorstüzelés, a spontán, kéjes, alkalmi szexre jellemző együttlét, ami mindig egyfajta "határátlépési" izgalommal jár. No meg az érintések, ölelések tömkelege....bárhol, bármikor, akárhány évesen. Benne lehet a "tiltott" és benne lehet a szentség is, igy szépen együtt.

Ha elhatárolódik a szajha meg az istennő az emberben, akkor az istennővel csak emelkedett, ám testi örömökben esetleg visszafogottabb szexualitás jelentkezik, miközben a szajhaság érzékiségére áhitozunk, de elutasitjuk azt az erkölcsök miatt.
Ramina

fehercsongor képe
Szajha és Istennő
2011. július 22. péntek, 23:56 | fehercsongor   Előzmény

elválasztódásuk , vagy egybeolvadásuk mindig a két partner kapcsolatának milyenségétől függően alakul ki, vagy kevésbé . Van amikor a kölcsönhatók álmai ezt a perverz játékot varázsolják egymás felé , mint megélendőt.
Álistennők sorozatos bevonzása persze alakíthat ki hajlamot a kettőslátásra ; rutinszerűvé téve az ilyen szemléletnek megfelelő hozzáállást a másikhoz.
Egy szajhában néha felfedezhető a belső isteni tisztasága,de egy igazi istennőnek mindig egyik vérbő szerepe a szajha , feltéve ha álmai kanjára akadt . Üdvözlettel : felacso

Feliratkozás Hírlevélre