Bizalom, bizalmatlanság | Önmegvalósítás.hu

Bizalom, bizalmatlanság

szeretet.jpg

Azon gondolkodom napok óta, milyen mértékben van bennem a bizalom és a bizalmatlanság.
A mérték attól is függ, hogy kiről, miről van szó. Milyen dologgal, élethelyzettel, vagy, hogy kiről, gondolkodom, gyermekről, barátról, munkatársról, idegenről, vagy a kedvesemről.

Van olyan helyzet amiben, akivel teljes a bizalmam, már szinte a naivságig. Sajnos olyan is van, mikor alaptalanul bizalmatlan vagyok.
De mivel megtanultam, hogy hallgassak a megérzéseimre, bizony nehezen engedem el a bizalmatlanságot még akkor is, ha az adott pillanatban alaptalannak tűnik.

Ti hogy vagytok ezzel a dologgal?

Beküldte: | 2010. júl. 03. szombat - 06:46

Hozzászólások

14 hozzászólás
kancsokanna képe
mértékkel
2010. július 03. szombat, 9:47 | kancsokanna

Feltevődik bennem a kérdés, hogy mégis mit nevezünk megérzésnek ha bizalom-bizalmatlanság kérdése merül fel, s mennyire megbízható, az ami utólag igazolja a megérzést.
Én nem tudok különbséget tenni a megérzéseim meg az elvárásaim között. Vagyis amit hiszek, az meg is történik. Vagy fordítva, annak az eseménynek a szemtanújává válok, ami kivetíti azt belőlem amit igaznak hiszek. Mármint a hitem szerint lesz, főleg a reagálásom.

Akkor, hogy is van mégis a megérzésekben való megbízhatósággal??? Ráhagyatkozni arra ami bennem van, nem feltétlenül megérzés kérdése, lehet akár tapasztalati mintaviselkedés. Meg annal is függvénye, hogyan viszonyulok az ismeretlennel szemben, általában értve, vagyis megbízom-e a saját megismerési képességeimben vagy kívülről irányíthatónak gondolom-e éppen magamat.

De végülis nem arról van szó, hogy minden pillanatban abban az állapotban vagyunk ami helyénvaló bennünk? ha épp bizalmatlanságot tapasztalunk, épp bizalmatlanság van bennünk, és fordítva is. Bevonzunk egy társ-szerzőt, akivel bizalmatlanságot lehet „játszani”. Illetve „kijátszani” magunkból. Főleg ha lefordítom a tükör-elméletre, akkor mihelyt valakivel szemben felbukkan a bizalmatlanság-érzetem, biztos lehetek, hogy épp megtestesítettem a velem kölcsönhatásban levő személyben levő bizalmatlansági alapérzését velem szemben…Éppen ugyanolyan állapotban van, mint én.:)

Marad bennem a kérdés, mennyire megbízhatóak a tapasztalataink? s meddig érvényesek, meddig szolgálják azt akiknek hisszük magunkat?

Egyvalamiben biztosan bízok. Hogy mindennek van pillanatnyi hasznossága. Még a bizalmatlanságnak is. :) Ami jön felém, az hasznomra válik, s hasznunkra válhat.

Anna

Szia! Én úgy vagyok ezzel, hogy rövid távon nem bízok teljesen,
2010. július 03. szombat, 10:48 | KatiPotter

Szia! Én úgy vagyok ezzel, hogy rövid távon nem bízok teljesen, hogy azok a jók, amikre vágyom, megadatnak. Mert nem tudom magam a közösségtől és a Föld jelenlegi állapotától függetlenül nézni, most egyelőre nagyon sok a gond. De hosszú távon nagyon bízom, mert hiszek abban, hogy aki a szeretettel kapcsolatos dolgokra nyitott, annak segítenek, és mivel sokan akarjuk, a szeretet ereje, vagy úgy is mondhatjuk Isten szeretete segít, hogy jobb lehessen a világ idővel, hogy jobbá tehessük. És ugyanígy az egyének sorsa is. A reinkarnáció lehetőségében is bízom (mert tapasztaltam, hogy van ilyen), szóval ha most nem sikerül, akkor sikerül máskor (bár minden életet végig kell élni, ez felelősség, még ha pillanatnyilag sok a rossz is). Nekem a bizalomról ezek jutnak eszembe.
Az emberek iránti bizalom: itt tényleg legjobb a megérzésre hallgatni. Az Avatar című filmben van ez a sokat mondó kijelentés: I see you, vagyis "látlak téged", úgy értik, hogy a szívvel is látni az illetőt. Ezt mindenki érzi, ha megvan a másik iránt, és tudja, mennyire bízhat benne, mikre számíthat tőle. A párkapcsolatokban sokszor gond ez a bizalom-dolog. Arra jöttem rá, hogy ha azt látjuk, az illető még nincs tisztában azzal, hogy mit akar, minket-e vagy mást, tehát nem bízhatunk teljesen abban, hogy kitart mellettünk, akkor sem kell, hogy görcsöt okozzon ez, mert ha nem tulajdonnak tekintjük, és látjuk, hogy ha nem vele, akkor majd mással később megtalálhatjuk a boldog szerelmet, akkor ez nem okoz akkora fájdalmat. Szóval a bizalmatlanság nem mindig jár kétségbeeséssel. Nekem korábban nagyon is járt, most már helyére tettem ezt a dolgot, azt hiszem. Biztos van még mit a helyére tenni, de erre jutottam eddig.

Kavics22 képe
A bizalom és a bizalmatlanság kézen fogva járnak, pedig
2010. július 03. szombat, 18:08 | Kavics22

A bizalom és a bizalmatlanság kézen fogva járnak, pedig látszólag ellentétei egymásnak. Nagyon keveset voltam olyat szituációban, hogy valakiben annyira megbíztam, az életem bármikor a kezébe helyeztem volna. És ez nem mindig attól függ, kit mennyi ideje, vagy saját hitem szerint mennyire mélyen ismerek.

Az igazi bizalmat a nehéz helyzetek szülik, akkor lehet igazán a mércét felállítani. Mondani bármikor lehet: "bízz bennem", de érezni a súlyát csak akkor, ha ezt tettek igazolják. A szavak itt tényleg csak szavak, a gyakorlat az igazi erőpróba annak is, aki bizalmat ígért és annak is, aki bízik.

Csodálatos érzés, mert a teljes, őszinte, gátak nélküli bizalom olyan, mint egy erős bástya, még sem zár be, inkább a határtalan szabadság érzetével tölt fel.

A bizalmatlanság saját félelmünk kivetítése, még sem mondanám, hogy nincs rá szükség. Inkább úgy fogalmaznék, kell az egészséges óvatosság.
Én a túlzottan óvatosak táborába tartozok, ennek ellenére jó sokszor megégettem már magam. Vagy éppen ezért ? Ezt még meg kell vizsgálnom magamban.
Egy biztos, ha a biztonsági kötelem leszakadt és beleestem a szakadékba, ugyanazt a kötelet már nem fogom használni, soha nem bízok meg benne feltétel nélkül, a sebek és sérülések pedig figyelmeztetnek arra, ez a kötél egyszer már leszakadt alattam.

A bizalmat helyreállítani számomra az egyik legnehezebb dolog a világon, akkor is ha bennem csalódtak és akkor is, ha én csalódtam. Mint az összeragasztott tükör, látom ugyan magam benne, de nem tisztán. És ezt a tükröt magammal cipelem akkor is, ha más emberről van szó, nem arról, aki összetörte. Büntetem az ártatlant, holott saját magamban nem bízok. Szépen bezárkózom a falaim közé, nem adok és nem veszek, így csalódás sem érhet. Pedig ekkor érnek a legnagyobb traumák, mert a saját lelkem szorítom be a bizalmatlanság tömlöcébe. Ezt már átéltem.

Most azt élem, hogy bízok, nagyon bízok, mert tudom, hogy bízhatok. Bizalmat adok cserébe. Őszinte, feltétlen, gyönyörűséges bizalmat, ami átmelegít, feltölt, szeretettel áraszt el.

bubuiszusz képe
A bizalom nem lehet, nem szabad hogy alapmagatartás legyen.
2010. július 03. szombat, 20:26 | bubuiszusz

A bizalom nem lehet, nem szabad hogy alapmagatartás legyen. Alapmagatartás a bizalmatlanság. Csak aki bizonyította, hogy érdemes benne bízni, abban szabad bízni. A vakon bízás ostobaság. Mindenkiben annyira szabad tehát bízni, amennyire rászolgált. Még Maga számára sem igényelt soha olyan bizalmat, melynek jogosságát előzőleg meg ne alapozta volna. Aki azt mondja, hogy ő vakon bízik Istenben, az nem mond igazat. Nem, mert csak azért bízik, mert már megtapasztalta, hogy érdemes bízni Bennem. A vakon szó helyett jobb lenne, ha a teljesen szót használná. Így nem lenne félreérthető."

Ne előlegezzünk bizalmat! Ha egy-két évig igazolja ezt életével, akkor érdemes csak őt e téren komolyan venni. Ne higgyünk abban, hogy a körülmények gyökeres változása létrehozhat gyökeres emberi változást. A körülményeknek nem embert formáló, hanem embert leleplező ereje és szerepe van csupán.

Az emberek nagy része nem tudja mi a problémája, mik a kétségei gyökere, s ha netán képes megtalálni ezek gyökerét, akkor mindig találni fog olyan problémát, amelyek újra meg újra gondfelhőt képeznek lelke egére. Sokaknak olyan gyökérproblémája van, melyet ha megoldott, kiderül felette az ég. Bár a gyökérproblémák igazából egyszerűk, de mégis sokrétűek lehetnek. Egyszerű, mert neve a bizalmatlanság. Sokrétű, mert a felszínen sokrétűnek tűnik.

bodza képe
A bizalom teve háton érkezik, sólyom szárnyon távozik!
2010. július 03. szombat, 21:33 | bodza

A bizalom teve háton érkezik, sólyom szárnyon távozik!

de milyen érdekes,
2010. július 03. szombat, 22:00 | csaesz   Előzmény

hogy amíg mi bizalmatlansággal védjük magunkat, addig vágyunk arra, hogy a másik nekünk adja a teljes bizalmát. Vágyjuk kapcsolatainkban  a pőreséget, a teljes bizalom meghittségét, azt, hogy végre szabadon álarcok nélkül létezhessünk valaki előtt. Hisz így nem érezzük magunkat egyedül ebben az univerzumban. Persze, mindig azt várjuk, hogy a másik kezdje a falak lebontását önmagában. Ám, vajon kap-e bizalmat az, aki nem ad?

bodza képe
Nekem a párkapcsolatomban nincs ezzel gondom. Teljes a bizalom
2010. július 03. szombat, 22:21 | bodza   Előzmény

Nekem a párkapcsolatomban nincs ezzel gondom. Teljes a bizalom kettőnk között - ez óriási áldás!!! Nem kell álarc. Végre. /Itt egy nagy sóhaj.:)/

Más. Ne bízz senkiben, kizárólag önmagadban. Amióta így teszek, se a bizalommal, se a bizalmatlansággal nincs dolgom. Nálam kb. ennyi. Sokat kellett tanulnom és csalódnom, mire ideáig értem.

Bizalom
2010. július 03. szombat, 22:37 | Buddhanita (útkereső)

Na, ez jó.

Még mostanában is történnek velem olyan esetek, amikor nem tudom, most naív voltam, hogy még csak fel sem merült bennem, hogy a másik bántó szándékkal közelített hozzám, vagy csak magamból kiindulva nem láttam meg, az esemény valódi szándékát?

Történt itt is sokszor, de a munkahelyen is, mondtak nekem valamit, én poánra vettem, még a könnyem is hullott, annyira nevettem, mire egy harmadik fél megkérdezte: - Te nevetsz ezen?

Én persze, naná, nagyon vicces volt. Mire felvilágosított, hogy a másik fél simán betámadott, és én meg naívan észre sem vettem, hogy lehetek ilyen?

Na erre a hogy lehetekre én is elgondolkodom.

De megvallom, még ezek után is sokszor vicces marad nekem a történet. Nyílván azért, mert nem érzem magam azonosnak, azzal, amit a fejemhez vágnak, ha annak élném meg, biztosan kiborulnék, nem nevetnék.

Más esetekben sok volt vele a dolgom, mint pl.: anyagi téren, már írtam a szomszédomról, na ott kifejezetten naív voltam sokáig, és azt sem merem állítani, hogy más nem fog csőbe húzni, de akit már megismertem, egyszerűen látom, mikor van tényleg bajban, és mikor játsza a csak "kisírom" mástól játékot. Mikor a kisírás van, nem kezdek vele semmit. Ha tényleg baj van, akkor meg olyan a helyzet, hogy akkor is csak meghallgatni tudom, tenni ellene semmit.

Kezdek arra rájönni, sokszor pont az a megoldás, hogy valaki egyáltalán meghallgatja a másik felet, és mikor kimondja, megfogalmazza a kis gondját, én meg csak kérdezgetem, fejtegetjük, rájön magától, mit kell tennie. Többet ér ez, mint ezer tanács. Apukám mindig is így hallgatott meg, sosem értettem, vele miért találom meg a megoldást, míg Anyuval beszélgetve inkább az ereimet harapdálnám fel, mire végzünk, mert ő tovább mélyíti, ezer rossz dolgot még hozzátesz, mert alapból nem bízik sem az életben, sem az emberekben.

Még mindig úgy gondolom, mindenkihez érdemes nyíltan odafordulni, és közben figyelni, jön-e a megérzésem, és ha jön, mit súg nekem?

Csak akkor nem hallom meg a figyelmeztetést, ha magam felé hajlik a kezem, beleszól a saját érdekem, a saját akaratom, és akkor jön a nagy kopp.

Az meg, hogy az emberek mit vágnak a fejünkhöz, hát Istenem, régebben bántott minden szó, ma már rájöttem, beszélnek sokszor csak úgy, minden félét. 

A buszon szoktam figyelni egy-egy beszélgetést, hogyan zajlik. Beszélgetünk, ki mit ért, sokszor hiába van egy téma, valaki tök másról beszél, úgy olyan átéléssel, mintha a témába vágna. Olyan, mintha hárman néznénk legalább nyolc filmet.

Szóval hogyan forduljunk az emberek felé?

Szerintem nyíltan, aztán majd kiforrja magát a helyzet. A nagy bizalmatlanság is, és a nagy bizalom is csak a leckéket hozza számunkra. Emberismeretből, bizalmi kérdésekből. Persze az ember nem szereti, ha átvágják, de hogyan akarom megtanulni a leckét, ha nem élem át? Ha az élet ezt hozza, nyílván van még mit tanulni belőle, majd ha nem lesz több lecke, akkor már simán tudjuk, mit kell tennünk.

Amit észrevettem magamon, az az, hogy akkor kezdek vacilálni, megbízzak-e, vagy nem a másikban, ha a félelem beindul a veszteségtől/csalódástól. Mikor valamitől félek, hogy kevesebb leszek általa. De hát ÉN semmitől sem leszek kevesebb ;).

Talán itt a kulcs, félelem oldás. 

szia Buddhanita
2010. július 03. szombat, 22:55 | simonka   Előzmény

Egy élethelyzetemet szeretném megosztani veled, mert nagyon kapcsolódik a bizalom, bizalmatlanság kérdésköréhez. Beszélgettem valakivel. Monológizált arról, hogy szerinte én mit teszek jól, és mit rosszul az életemben. Gondolhatod, ilyen esetekben, a fejemben levő gondolatok ezerrel szoktak száguldani, és rögtön védekezik, vagy támad, az szerint, hogy hol tartunk a beszélgetésben. De ekkor, teljesen nyitottan közeledtem a másik személy felé, és elhatároztam, hogy nem gondolkodok közben, csak megpróbálom megérteni álláspontját. Nyitott voltam és laza. Pedig engem támadt. És szinte az volt az érzésem, hogy eggyé váltam a mondandójával. Komolyan. Nem voltam én, nem volt ő csak az üzenet, amelyet ő fogalmazott meg, és hangosan kimondott. Amikor befejezte kb. 5perc, én elmosolyodtam, annak jeléül, hogy értem amit mondott, de akkor sem szólaltam meg. Még benne voltam abban a delejes állapotban. Az illető rám nézett, mint aki végre kiszáll a fejéből, és azt mondta: Na, okoskodtam egyet. Hát ennyi. Még egy mosoly, mindekttőnk részéről, és mindenki ment tovább a maga dolgát végezni. Talán, ha ítéletmentesen tudnánk mindig fordulni a másik személy fele, akkor ez előhozná a benne rejlő ítáletmentes csodát, és nem lenne több konfliktus, támadás, becsapás sem.
Szeretettel: S.

Simonka
2010. július 03. szombat, 23:00 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

örülök, hogy vannak hasonló élményeid, mint nekem :)

szeges képe
Őszinteségért bizalom...
2010. július 04. vasárnap, 11:48 | szeges

Nálam ez úgy működik kicsiben - nagyban, hogy ameddig valakiben érzem az őszinteséget, addig működik a bizalom.
Alapból mindenkinek megadom és nála is marad, amíg nem él vissza vele úgy, hogy nem őszinte hozzám.

Csak ezt a párosítást érzem a magam részéről elfogadhatónak, mert mit is nevezünk bizalomnak?

Általában, hogy az adott partner - legyen ez az élet bármely területe - megfeleljen az általunk belelátott, beleképzelt normáknak, elvárásoknak.
Ha ennek esetleg nem tud, vagy éppen nem akar megfelelni, az nem biztos, hogy csak az ő hibája...
Azt hiszem, sokkal inkább azé, aki a bizalomhoz feltételrendszert párosít.

akkor ezek szerint Te is feltételekhez kötöd?
2010. július 04. vasárnap, 12:55 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

akkor ezek szerint Te is feltételekhez kötöd?

szeges képe
Kis cseles...
2010. július 04. vasárnap, 13:27 | szeges   Előzmény

Milyen kis cseles vagy Anita! :D:D

Erre nem is gondoltam, de tulajdonképpen igen, én is feltételhez kötöm ezek szerint...:))

De tényleg csak ehhez, mert szerintem minden emberi kapcsolatban, ahol egyáltalán felmerülhet a bizalom kérdése, elengedhetetlenül szükséges az őszinteség.

Azért ez egy viszonylag egyszerű elvárás, és nem arról szól, hogy emberfeletti képet alkotok valakiről, és azt várom, hogy annak feleljen meg.

És ha meghaladja a másik erejét, akkor sincs probléma részemről, de további bizalom sincs...:)

Köszi az észrevételt, aranyos volt és jogos...:))

puszi
2010. július 04. vasárnap, 13:37 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

és köszönöm, hogy egymást  ilyen könnyedén tudjuk szeretni, Szeges ;),

 Hiszen önmagunk csodáját láttatjuk meg egymásnak, és önmagunk csodáját látjuk meg egymásban ;) 

Feliratkozás Hírlevélre