A bőség | Önmegvalósítás.hu

A bőség

term12_thumb.gif

Anyagi gondjai évek óta jelen voltak, valahogy mindig megoldódtak , most is ebben bízott.
Nem vágyott nagy dolgokra, világ körüli utazásra, jobban érezte magát ha kiült a Balaton partjára vizet bámulni, nem érdekelte a luxus. De szeretett könnyen élni, spórolni végképp nem tudott, időnként végletes volt anyagi dolgaiban, hol behúzta a nadrágszíjat, majd nagyon kiengedte, legalábbis a lehetőségeihez képest.
Tanakodott, gondolkodott, hetek hónapok óta, hogy tudna javítani anyagi helyzetén. Sorba rakta a csekkeket és számba vette bevételi forrásait és adósságait.
Azon is sokat törte a fejét mióta tart ez a helyzet nála, mióta él benne ilyen erősen a pénztelenségtől való félelem.
Majd jött a válasz mindig is benne élt, ahogy visszagondolt erre, voltak nehéz és könnyű időszakok az életében, de mindig benne élt a görcsös aggodalom, hogy mindent elveszít.
Majd szép lassan sikerült sokat veszítenie az élet minden területén.
Pedig az elméletet tudta már, oldotta félelmeit, szembenézett velük és azért haladt ezen a téren, de nem volt elégedett magával.
Ha nem figyelt, hatalmas erőfeszítéssel, energia bedobással, tenniakarással, de hozzájutott annyihoz ami éppen szükséges volt. Ennek is tudta az okát, nem engedte meg magának a bőséget, a gazdagság fogalmától meg egyszerűen hányingere volt, mikor meditált.
Egy reggel egy jóízű alvás után, mikor tudatosan, tiszta érzéssekkel ébredt, leült meditálni.
Kristálytiszán érezte és tudta most valamit a helyére tett, megnyitotta magát, kitárta szívét a bőség felé. Tudta, ha görcsöl bezárkózik félelmeibe akkor megteremti azok tárgyát, de mégis bezáródott gyakran, de mos kinyílt.
A meditáció hatása nem maradt el, érezte ahogy áramlik, töltődik belé az energia.
- Bízz Istenben, bízz önmagadban! - mondta magának.
Majd, munkába indult. Még ki sem lépett az ajtón, jött egy sms, az üzenet küldője arról tudatta, hogy kéthavi bérletdíj tartozását bedobta a postaládába, a munkahelyén két hónapja várt arra, hogy végre megkapja az útiköltség elszámolását, ezt is kifizették neki az nap. Majd még három helyről, sikerült a kintlévőségeit begyűjteni és áramlott felé a munka is.
- Csak ennyi lenne, csupán ezt az állapotot kellene megtartania?
A válasszal nagyon is tisztában volt, ezzel a nyitottsággal kell a dolgait tenni, így kell élni.
Hiszen a válságot önmagában találta meg, tudta minden ami körülveszi belőle fakad.
Majd húzott a kártyából, a lap még a következőt üzente.
Édesapám élete.

Beküldte: | 2009. ápr. 25. szombat - 09:27

Hozzászólások

2 hozzászólás
Ismerős helyzet és ismerős érzések.Sajnos én még nem találtam
2009. április 28. kedd, 19:51 | kyra73

Ismerős helyzet és ismerős érzések.Sajnos én még nem találtam megoldást ezekre a gondjaimra.Talán nem tudtam,hogy hol keressem.Azt hiszem,hogy ez blog most sokat segített.

SZABÓ GABRIELLA képe
Még dolgozom
2009. április 29. szerda, 17:21 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Még dolgozom azon, hogy állandósítsam a nyitottságomat.
De nagyon igyekszem :)).

Feliratkozás Hírlevélre