Bukott angyal | Önmegvalósítás.hu

Bukott angyal

Egyszer csak rátaláltam erre a " dalra " dalra??
Háát a szöveg nagyon nagyon ott van.

Beküldte: | 2009. máj.. 17. vasárnap - 13:41

Hozzászólások

17 hozzászólás
Bukás
2009. május 19. kedd, 22:44 | csaesz

Ma egy meditációm által megtudtam, hogy lehet angyal nem vagyok, de bukott az igen. Egyszer hallottam egy olyan véleményt, hogy ide főként bukott lelkek születnek. Ezt nem tudom, hogy így van-e, de az én lelkem már akkor erősen rezonált erre a szóra, csak nem foglalkoztam vele, egyszerűen felraktam az infót elmémben egy kispolcra.

Ma annak próbáltam utánajárni, hogy mi az oka a magabiztosságom hiányának. Már régebben jött egy felismerés, hogy talán nem is az önértékelés hiányával van főként a baj, hanem inkább azzal, hogy az életemben történt negatív dolgokat, amelyeket én okoztam saját magamnak különböző okokból kifolyólag, szóval hogy ezeket kellene megbocsátanom magamnak. Befogadnom a saját árnyoldalaimat is.

Rájöttem, hogy az elmúlt év eseményei közül van pár dolog, ami miatt még haragszom magamra. Aztán jött a gondolat, hogy van ott még valami más, valami mélyebb dolog is. Hát meditációban megkérdeztem a bölcsemtől, hogy vajh' mi lehet az. Fura volt a válasz, a történet nem a Földön játszódott, hanem egy magasabb dimenzióban. Sajnos csak egy szeletkéje került elő a tudatalattimból, ezért nem is tudtam minden tanulságot levonni, van hiányérzetem.
Épp egy ítélőszék előtt álltam. Megtudtam, hogy újra le kell születnem a Földre. Ennek hallatán sok érzés kezdett kavarogni bennem. Elfogadtam, jogosnak éreztem az ítéletet, bár tisztában voltam annak súlyosságával. Eddigi munkámat hiábavalónak, feleslegesnek éreztem, most kezdhetem előlről az egészet. (Érdekes: jelen életemben is nagyon úúútálom, ha kiderül, fölöslegesen dolgoztam. Lehet, az is innen ered?)
Aztán jött a lényeg: egy mély csalódás saját magamban. Sajnos nem derült ki, hogy mit csináltam, de azt éreztem, hogy teljes hittel, és magabiztossággal a jó érdekében cselekedtem. Úgy éreztem, hogy az a helyes út, és mélyen hittem saját érzéseimben, önmagamban. Hát tévedtem.

Ezt hogy fogom kikapálni a lelkemből, arról egyenlőre fogalmam sincs. Talán tudnom kéne hozzá, hogy ott fönn mit nem gondoltam jól... Levonni az összes tanulságot, majd jól megbocsátani magamnak...

ArkAngyal képe
Vagyok aki Vagyok...avagy: Dolgom ami a Dolgom...
2009. május 25. hétfő, 11:43 | ArkAngyal   Előzmény

Szia csaesz!

Bocsánat, hogy beleklotyizok, de egy olyan leírást adtál, ami azonnal átjött, és mondhatni valami mély hatással (ösztönzéssel) ért engem.
Van egy hölgy barátom, aki szinte ugyanezeket éli, élte meg, amikről írsz.
Neki a következőket "mondtam"...inkább közvetítettem. Leírom, neked is hátha segít. "Ki tudja, honnan kapunk megfelelő infókat"... :D

Barátomnak úgy fogalmaztam meg:
..."Neked újra rá kell csodálkoznod az életre. Annak valós (nem "megcsinált") értékeire. Az egyensúlyt kell megtalálnod önmagad, és a földi világ közt, hogy amit "fent" (mit bukott angyal képviseltél, illetve a csoport rádhúzott (értéknek), attól úgy szabadulj meg, hogy megkaptad használatra az angyalok erényét, a belső erő+alázat adottságát. Vagy élsz vele (felfedezed magadban), vagy nem. Kérdés, melyik érték-rendet tudod (inkább mered) képviselni?
Szerintem észrevehetted, hogy általában olyan helyzetekbe kerülsz, ahol csak ezzel két, mégis egyben használatos "eszközzel" tudsz csak mindenki számára megfelelő eredményeket (végkifejleteket) elérni. Ha mást, pl. csak az erőt használod, eltörhetsz, nem pedig csak meghajlasz.
Ha (belső)erő nélkül használod az alázatot, akkor akik csak erővel "rendelkeznek" (intézik dolgaikat). szintén megtörhetnek, ekkor lehet alázottság érzése (így csalódás).
Együttesen használva (a belső erőt, és alázatot), ezzel az "Ego"-tudat átalakul "Én"-tudattá, amik közt nagyon nagy a különbség. Meg kell tanulnod minden esetben tapasztalatokkal élni, nem pedig csalódásokkal. Így az ok-okozat is górcső alá kerül. Kielemzed, megfejted, és használod (helyzetekhez megfelelően).
Ha ez sikerül, akkor a 'Tapasztalatokkal' élők segítik (tanítják) a 'Csalódásokkal' élőket...
Tanulj, hogy Taníthass! Így magaddal is egyensúlyba kerülsz, és élni fog a Vonzás, és a Kérés-Válasz-Elfogadás törvényei. Így válsz "sebezhetetlenné, és hited, hitvallásod megingathatatlanná"...

Kb. ennyit mondtam a hölgy barátomnak, aki azóta úgy megindult, és gyűjti az infókat, visszaigazolásokat, hogy már én lesek nagyokat. Nem győzöm lekövetni az oko-okozatait, és szinte mindig ragyog. Elkezdte lerendezni régi, le nem zárt ügyeit, és állandóan beszámol, hogy az ellenfélnek, ellenségnek vélt volt kollégák, ismerősök is úgy búcsúztak tőle, hogy várják a viszontlátást. Olyan új ismerősei, barátai lettek, és jönnek folyamatosan, akik valóban egymás segítségére vannak, egymást erősítik.
Még a racionális gondolkodású férje is kénytelen bevallani, hogy valami más, valami olyan dolog történik körülöttük, amire nem tud választ, és már kezd nem hinni a "véletlen"-ekben, "szerencse"-ben, és a "csoda"-szó is nehezen hagyja el száját.

Csak ennyit akartam belekontárkodni leírásodba, remélem tudtam pár jó, hasznos dolgot átadni :)
Várom reagálásod ;-)

Baráti ölelés:

ArkAngyal

Szia, Arkangyal!
2009. május 26. kedd, 13:42 | csaesz   Előzmény

Először is: köszönöm, hogy megelőlegezted nekem a bizalmat, és bukott angyalnak minősítettél! :) Bevallom, az angyali minőséget nem érzem annyira magamban, mint a bukottat... szerintem nem vagyok angyal.

Írásodban az gondolkodtatott el, hogy újra rá kell csodálkoznom az élet valós dolgaira. Párhuzamban voltam hétvégén a Sanyi-tartotta meditáción, és ott azt mondtam, hogy az elfogadó szeretetre szeretnék dolgozni. Majd persze nem sikerült semmire sem jutnom a témában. Erre ma megint előjött a dolog úgy, hogy az égetős, magamnak megbocsátós gyakorlatban egy olyan papírkához értem, amire az volt írva: "Megbocsátom magamnak, hogy nem tudok mindent elfogadni". Nem is emlékeztem rá, hogy ilyet is írtam! Még vigyorogtam is, hogy úgy látszik, minden út ide vezet, kénytelen leszek most már tényleg behatóbban foglalkozni ezzel az elfogadni nemtudással.

Aztán rájöttem valamire. Én eddig az elfogadást a szeretettől tettem függővé. Azért nem tudok elfogadni, mert nem szeretek eléggé. Ha érezném magamban az isteni szeretetet, akkor mindent és mindenkit el tudnék fogadni. Majd bejött a kép, amikor a sokadik dimenzióban kihirdetik az ítéletet: vissza a Földre! Azért, mert még lázadok bizonyos minőségek ellen! És hirtelen megvilágosodott, hogy az elfogadás ellentéte nem a szeretni nem tudás, hanem a lázadás! Nem elfogadó szeretet, hanem szelíd elfogadás!

Szóval megvan a nagy feladat, amiért talán itt vagyok. El kell fogadnom az élet valós dolgait. Persze, előtte rájuk is kell csodálkoznom. ;-)

ArkAngyal képe
Bukott... :D
2009. május 26. kedd, 14:13 | ArkAngyal   Előzmény

Szia csaesz!

Hú, a bukottsággal nem megbántani akartalak, de sztem nem is bántódtál meg ;-)

Mentségemre legyen, ezért asszociáltam erre... Idézlek: Ma egy meditációm által megtudtam, hogy lehet angyal nem vagyok, de bukott az igen. Egyszer hallottam egy olyan véleményt, hogy ide főként bukott lelkek születnek. Ezt nem tudom, hogy így van-e, de az én lelkem már akkor erősen rezonált erre a szóra, csak nem foglalkoztam vele, egyszerűen felraktam az infót elmémben egy kispolcra...

De nem lőhettem nagyon mellé, mert reagálásodból az derül ki számomra, volt benne hasznos is :D

Maximálisan egyet kell értsek azokkal, amiket megfogalmaztál, és csak egy valamivel szeretném kiegészíteni megállapításaid.

Majd illeszt be, ahová tartozik ;-)

Mielőtt el akarunk valami(ke)t fogadni, sokszor előtte el kell tudnunk engedni valami(ke)t. Erre jó példa a két vizespohár esete. Tele vannak a poharak, egyik minket jelöl, a másik másfajta tudást, ismereteket, stb. Ahhoz, hogy ebből a pohárból a másikba önthessünk, előtte az elsőből (amik mi vagyunk) ki kell önteni, hogy ne mellé(nk) follyon... Így lehetünk befogadóak, és a megmaradt "víz" össze tud keveredni az új "vízzel", hogy egymást kiegészítve, egymásra épülve adjanak egy új egységet, egészet...

Vagyis az elfogadás előtt mindig ott van van az elengedés ;-)

ArkAngyal

köszönöm!
2009. május 26. kedd, 14:13 | csaesz   Előzmény

köszönöm!

ArkAngyal képe
Szívesen!
2009. május 26. kedd, 14:53 | ArkAngyal   Előzmény

Kedves...nem...ez általános...inkább így írom, és szívből:

Eszméletlenül szeretetreméltó csaesz!

Nagyon, nagyon szívesen!

Remélem mihamarabb eljön az az idő, amikor valóban szeretni fogod magad, és értékeid, így azokat megfelelő mértékkel képviselni is. Érezhető a belső erő, és alázatosság (még némi dac-al :D), így le merem neked ezeket írni, mert bizton állítom, Te nem támadásnak veszed, hanem oda helyezed, ahová "való". Olvastam bemutatkozásod, és tetszett. Lazán írod, de valójában eléggé komolyan keresel, és találsz is! Tanuló, és Tanító szinte ugyanaz. Tanító is folyamatosan tanul. Mi a különbség mégis?
Tanító azonnal beépíti életébe a tanultakat, és máris adja tovább... A "csak" Tanuló ugyanaz, csak még kellenek neki a bizonyságok, a visszaigazolások, az önértékelés megerősödése....

Szeretettel, és barátsággal:

ArkAngyal

Aditi képe
Ima és bátorság. Ennyi lenne?
2009. június 11. csütörtök, 1:29 | Aditi   Előzmény

Kedves Csaesz!

Nagyon felkavart, amiket írtál. Úgy gondolom, az azonosságok miatt. Bár én sosem éreztem bukott angyalnak magam, de ismerek valakit, akit folyton annak érzek... Együtt érzek veled. Mégis a lázadás, az elfogadás és a szeretet meghatározása most nekem is a legfontosabb.. És én is úgy érzem, itt van a kulcs... még nem teljesen tettem a helyére, mert bennem meg hamis képet ültettek el ezekkel kapcsolatban, azokat tisztítom a megéléseimmel már jó ideje... de még érzem, hogy valahol nagyon mélyen ott van valami borzasztó bűntudat meg félelem, ami megnevezhetetlen...
én is a tökéletes szeretetre hajtottam... aztán nemrég rájöttem, hogy egy dolog felfogni azt, és az úton lenni, egy másik elérni. és hogy amíg nem ismerem és nem tudom elfogadni a realitásomat, addig semmi esélyem, bármennyire is igyekszem. ennél a pontnál döbbentem rá, hogy a végtelenül erős vágyam volt az, ami éppen megakadályozott a továbblépésben! Jó, mi?

Rájöttem a szemem olyannyira az ég látásába helyeztem, hogy elfelejtettem, hogy a lábammal kell járni... nagyon rossz érzés volt, ugyanakkor felszabadító. Elkezdtem magammal foglalkozni. Azzal, aki vagyok, amilyen vagyok, és elfogadni és elengedni a környezetem egyszerre. Azt hiszem, ha sikerül az embernek elfogadni az árnyoldalait, azt, hogy hibázik nap, mint nap, egy csomó gondolatával, tettével, stb, ez az első lépés a valódi elfogadáshoz, hogy valóban el tudjunk fogadni másokat, és a világot olyannak, amilyennek éppen teremtjük. Ha el tudjuk fogadni, hogy nem tudunk minden pillanatban igaz szeretettel szeretni, csak akkor válhatunk képessé rá. Érdekes.

A bűntudattal kapcsolatban két dolog segít nekem. Az egyik az ima. Tudván, hogy minden sejtemben ott az Isteni erő, hogy én magam, valójában és végső soron az vagyok, és oda jutok, bármit is teszek, vagy tettem, bármikor, ha igaz szívvel kérem a megbocsátást, a felszabadulást az ilyen érzések alól, megkapom a lehetőségeket, hogy megtisztuljak. Semmi sincs ok nélkül, és rév nélkül. Az imában felajánlom minden olyan tudatalatti rétegem, amiről nem tudok, és amit az elmém nem képes feldolgozni, a gyenge és érzékeny idegrendszerem már nem képes elviselni. Rájöttem, nem kell minden okot látni. Felesleges. nem is arra lett ez az emberi test teremtve. Őszinte sírással, kéréssel, fohásszal is lehet járni a megbocsátás útját.

A másik dolog az Élet hatalmába vetett bizalmam. Az univerzális törvények kimondják, h nincs jó és rossz. Nincs okunk a bűntudatra, mert minden rossz, amit elkövetünk azért van, h tanuljunk. Ezért nem érdekes, mit követtél el te vagy én vagy más. És ezért lehetséges, h a legnagyobb erőfeszítéssel, a jót akarva tettél "rosszat". Mert akkor az volt a teljes tudásod, képességed gyümölcse. Éltél. A tanulság levonása utána jön. Életekben mérve akár többtíz-ezer év múltán. És nem kell értened. Egy hatalmas játék az egész, amiben hol a jót, hol a rosszat játsszuk. Hol egyetlen tettünk egyszerre a kettő... Kinek jó, kinek rossz. Azt hiszem ezt elfogadva élhetjük meg az életünket olyannak, amilyen valójában. Egy módon szabadul fel az ember a jó és rossz bűvöletének bűntudata alól: ha átéli, és elfogadja a rosszat is. Én mostanában ezt élem. És fantasztikusan működik. Eddig minden helyzetben maximálisan igyekeztem "jó" lenni magam, és mások számára is. Eddig nem éltem egyetlen percet sem. Most bevállalom, h így vagy úgy tudom megoldani ezt vagy azt... És működik!!! És élek!!! Közben ketten megsértődnek, hárman kritizálnak, valakinek véletlenül a lábára lépek. Aztán bocsánatot kérek, a vádaskodással nem foglalkozom, és örülök az eredménynek!
Ez a Tarot-ban a hetedik Arkánum, a Diadalszekér, amelyen egy fehér és egy fkete Sphinx-et tart gyeplőn, a kezében a kocsihajtó. A fehér a jó megéléseink, a fekete az, akik az árnyoldalon vagyunk. Ha mindkettővel élünk, félretéve a félelmet, hogy "rosszak" leszünk, "fekete angyalok", meg ilyesmi, ha ezt így tudatosan tesszük, óriási erőt mozdítunk meg magunkban. Maga, az Élet szellemnek erejét. Mert az Élet a jó és a rossz egysége. Mert ha nem adjuk meg a lehetőséget magunknak a rossz megélésére (arra, hogy indulatosak vagyunk, türelmetlenek, hangosak, ügyetlenek....stb. stb.), nincs módunkban felismerni azt magunkban. Hiába tudjuk, vagy tudni véljük magunkról. A csak elmélet. Az Élet gyakorlat.

Szóval a bűntudattól megszabadít az Élet törvénye, hogy minden jó, amit a képességeid szerint, tiszta szívvel teszel (vagyis döntesz félretéve a bűntudatot és félelmet, megéled, ahogy éppen képes vagy rá, hogy örömöd leljed a tapasztalatban), az Élet befogad és elhelyez mindent magába, és egyben lehetőséget ad a tisztulásra, fejlődésre. Ez a szellem útja.

És egyetértek ArkAngyal hozzászólásával, hogy a belső erőt ugyanakkor összhangba kell hozni az alázattal. Most, hogy ezt leírtam döbbentem rá, hogy a két dolog, amit felsoroltam egy -egy technika ezekhez. Az ima az alázathoz, a megélés bátorsága, lendülete a belső erőhöz!

Köszönöm mindkettőtöknek!!

Namaszte

Köszönöm :)
2009. június 11. csütörtök, 7:27 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Edit! :)

Köszönöm a megerősítést, köszönöm, hogy szavakba öntötted gondolataimat. És köszönöm azt is, hogy mindhárman, (ArkAngyal :) és Csaesz is) ilyen jó tanítók vagytok!

Szeretettel: Zarándok :)

Szia, Edit!
2009. június 11. csütörtök, 8:36 | csaesz   Előzmény

Jó volt olvasni a felismeréseidről, örülök, hogy leírtad őket!
És kérlek hidd el, hogy az ismerősöddel ellentétben én tényleg nem vagyok angyal...:)

LÁZADÁS
2009. június 11. csütörtök, 9:43 | Nagy Edit2   Előzmény

Szia Kedves Csaesz!

Nagyon szíven ütött az amit írtál, hogy "az elfogadás ellentéte nem a szeretni nem tudás, hanem a lázadás"
Azonnal éreztem, hogy igen, ez az. Ez van bennem is sokszor, a LÁZADÁS!

Úgyhogy nagyon köszi, hogy ezt megosztottad velünk!!

Ahogy vizsgálgattam a dolgot, a lázadás mögött az elhatárolódást, a különváltságot találtam. (ez nem a szeretet hiánya?)

Lenne egy kérdésem az általad írottakkal kapcsolatban:
"Nem elfogadó szeretet, hanem szelíd elfogadás"

Megteszed, hogy ezt kifejted bővebben?

Nagyon köszönöm:

Mackó

Szeretet fajták
2009. június 11. csütörtök, 11:55 | csaesz   Előzmény

Szia, Mackó!

Ha már így beszédbe elegyedtünk, elárulnám Neked, hogy én milyen sokáig hittem azt, hogy a Mackó álnév egy fiút takar. Erre nemrég kiderült, hogy egy harcos amazon! :-)))

A Hédi egyik írása alapján gondolkodtam a lázadás és az el nem fogadás közötti különbségről, és én arra jutottam, hogy az elhatárolódás és különváltság inkább az el nem fogadás mögött van. Nekem az jött be, hogy az el nem fogadás az, amikor nem tetszik, ami van, és kész. A lázadás az, amikor nem tetszik ami van, és jobbá (mássá) szeretnénk azt változtatni. Abban van cselekvés is.
Szerintem ez nem feltétlenül a szeretet hiánya, hiszen hányszor van olyan az életünkben, hogy valamit/valakit pont szeretetből szeretnénk jobb helyzetben látni, akár lelkileg akár fizikailag.

Van egy oltári régi könyvem, kevés könyvről gondolom azt, hogy van gyakorlati haszna is, ez olyan.
Dr. Ed.Wheat és Gloria Okes Perkins: Szerelemről minden házaspárnak. (Sajnos, nem olvastam eleget...)
Ez leírja a szeretet öt fajtáját, szerintem nagyon kimerítően:

1. Epithümia- az ember szíve vágyát jelenti, egy erős vágyakozást, sóvárgást valami után

2. Erósz- tartalmazza az eggyé válás vágyát és a szeretett személy birtoklásának óhaját. Romantikus, szenvedélyes és szentimentális. Könnyen elillan, önmagában nem tart ki egy életen át.

3. Sztorgé- természetes ragaszkodás és az egymáshoz tartozás érzete. Olyan, mint lábunk kapcsolata egy jól kitaposott cipővel. Szülő- gyermek, vagy testvérek közötti szeretet. Érzelmi menedéket nyújt a világ hideg keménységével szemben, biztonságot nyújtó légkört teremt.

4. Fileó- gyöngéd szerettel fordul ahhoz, akire irányul, de mindig választ vár. Kedves barátokat eredményez, akik élvezik egymás társaságát, megosztják egymással legbensőbb dolgaikat, és gondoskodnak egymásról. A másik tulajdonságaira épül, melyeket elismer, vonzónak tart.(Azért szeret, mert...)

5. Agapé- teljesen önzetlen szeretet. Kitart az adakozásban anélkül, hogy viszonzást várna.
És itt jön valami, amit még nem teljesen érzek, de talán már kapizsgálom: "az agapé szeretet egyedül az akaratod függvénye, és független az érzelmeidtől. Arra összpontosít, hogy mit teszel és mondasz, nem pedig arra, hogy mit érzel. Értékel és szolgál szemben a fileóval, amely érzelmesen szeret és élvez"
Ez a szeretet feltétel nélküli, változatlan, kimeríthetetlen. Képes kitartani akkor is, ha elutasítják, ha egyáltalán nem viszonozzák.
Nem vak szentimentalitáson alapszik, hanem tudatosan ismeri, hogy mi a legjobb a szeretett személy számára, és következetesen mindig a legjobbat akarja a partnernek.

Én úgy látom, hogy a szeretetnek csak ez utolsó formájában van jelen a feltétel nélküli elfogadás is. Tehát ezért nem elfogadó szeretet, mert a két minőség nem ugyanaz. Inkább elfogadás és szeretet. Engem is az tévesztett meg az elején, hogy amikor lelkem legmélyén szembetaláltam magamat az isteni "agapé" szeretettel, akkor abban benne volt mindkét minőség egyszerre, és ezért automatikusan összekötöttem őket.

Érdekelne, hogy Te így mit gondolsz erről... főleg, ha más véleményen vagy, hátha valamit még nem látok jól.

Aditi képe
Fúú, Csaesz, tudom, hogy Mackónak címezted, de telibe
2009. június 23. kedd, 2:51 | Aditi   Előzmény

Fúú, Csaesz, tudom, hogy Mackónak címezted, de telibe találtál!! Asszem engem is a két minőség összekapcsolása tévesztett meg!! Ezt tök jól leírtad. Köszönöm! És a szeretet minőségeit is. Már hallottam erről a felosztásról, de a leírásod nagyon pontosak és segítettek beazonosítani a rezgéseket! Ezt is köszönöm!Szerintem teljesen jól látod a dolgokat.
Azt tenném hozzá, hogy a legtöbb tanító elmondja, h az alsóbb szeretetek valójában nem szeretetek. Ez egy fontos kérdés. Ugyanis a legtöbb ember azt hiszi, szeret, amikor vágyakozik (1. 2.), vagy kötéseket csinál (3).
A szeretet-minőség számai egyébként jól passzolnak a csakrákhoz. 1.= természetes életerő megélése: csak kifelé áramlik: elveszem, amire szükségem van az élethez, élek, vagyis szeretek. 2. = érzelmi kötések, testi eggyéválás megtapasztalásában keresem a szeretetet (de persze sohasem elégít ki teljesen, ezért múlandó). 3. = az akaratommal, gondolati, mentális erőimmel hozom létre a közös teret:összetartozunk, mert ez így természetes (családi kötelékek, társadalmi elfogadás szintje, biztonság teremtés a meghatározott formákban, ideákban, szerkezetekben). 4. = adakozó, de feltételhez kötött, megerősítést váró szeretet. Az Agapé abban különbözik az előzőektől, hogy nincs feltételhez kötve. (Ezt tanította Jézus, Buddha, meg a többiek is...) És azt is hogy ez, és CSAK ez a valódi szeretet. Ez az, ami épít, és fejlődésre bír. Ez a szellemi tudatosságú (vagyis az emberi minőségű, hiszen hármas lények vagyunk) szeretet.
Csakhogy a feltétel-nélkül adás feltételezi, hogy a saját lábán, a saját energetikáján áll az ember. Elfogadva az életét, és vállalva a felelősséget a saját feladataiért. Az ilyen ember képes látni, mi az ő dolga, és mi a másik "csomagja" egy adott helyzetben. Jézus sem próbált senkit meggyőzni a keresztfán. Csak elfogadta, hogy a nehézségek az ő dolga, hogy megbocsássa, és megértse, hiszen vele történik, az indulatok meg azoké, akik indulatosak. Csak aki erre már képes, tud tovább lépni, és szeretni akár az ellenségeit is. Adni, csak mert jó adni, és ezzel a tudatállapottal nem veszíteni mégsem semmit. Ez nagyon fontos. Azt hiszem, a soha el nem fogyó hal is ennek a szimbóluma. Amíg nem élünk a saját lábunkon, nem tudunk miből adni. Ez nem csak az anyagi dolgokra igaz, hanem MINDENRE. Ha vállaljuk az életünk feladatainak megoldását, sokan segítségünkre lesznek, megjelenik az egység, és mi soha el nem fogyó energiaforrássá változunk. Erre csak az Agapé képesít. Az össze többi szeretet-fajta magáért, vagy valamiért való, ami végső soron önmagáról szól. Illúzió marad, az illúzió-világ jelenségei közt lett kötéssé. Olyan dolgokat köt össze, amik nem kapcsolódnak a valódi forrásunkhoz, a szívünkhöz. A szerelmet a testi vággyal, a szépséggel, sok személyiségbeli dologgal, az levest a káposztával, amit kapsz érte..., az árut a pénzzel...stb...,
A szív elfogadó, és adakozó. Nem nézi, mi tetszik, mi nem. Az nem-elfogadás, valóban, vagy/és lázadás. Ahhoz, hogy a lázadást legyőzzük, éppen ezért jó elfogadni a rosszat is... Hiszen, amikor képessé tesszük magunkat elfogadni a rosszat, tulajdonképpen átminősítjük jóvá vagy/és egyfajta feladattá. Megszelídítjük, és éppen ez által válunk képessé megoldani/feloldani. Ahelyett hogy vádolnánk bárkit, másokat, magunkat, vagy a világot, ahelyett hogy mindenáron meg akarnánk változtatni valamit/valakiket, ami nem a mi döntésünkön múlik, mert nekünk kellemetlen valami, egyszerűen elfogadjuk a jelenlétét, és tudomásul vesszük, hogy dolgunk van vele, ha már egyszer jelen van. Tolle beszél gyönyörűen erről abban a Utube-os linkben. Ha már eljutottunk idáig, hogy nem minősítjük, akkor van esély a megoldás megtalálására bármilyen úton. Jézus esetében ez a belső változás volt. Máshogy nemigen tudsz megoldani egy olyan helyzetet, ahol megölnek, és nincs testileg hatalmadban változtatni. Mások ítéletét nem tudod megváltoztatni. Magadban azonban el tudod fogadni, és meg tudod érteni, tudomásul tudod venni, hogy így van. Minősítés nélkül, vagyis anélkül, hogy magad is ítélkezővé válnál. Ekkor, és csak ekkor nem választod el maga másoktól, és látod reálisan a helyzetet.
Akár, Jézus esetében, aki mint tudatos lény látta a sok szerencsétlent, akik a saját indulataiknak, ítéleteiknek, irigységüknek, birtoklási vágyuknak, érzelmi kötéseiknek, harcaiknak...stb. áldozataivá váltak a tettükben, éppen azáltal, hogy őt áldozattá tették. De nem reagált, nem választotta el őket még így sem magától, az egységtől, az Agapétól, és nem akarta őket megváltoztatni. Egyszerűen tudomásul vette, hogy mindenki ott tart ahol, és megkérdezte magától: neki mi a feladata ebben? ("Uram, miért hagytál el engem?") A szívét, a tudatosságát választotta ebben a helyzetben is, ahelyett, hogy nem-tetszését fejezte volna ki. Elfogadta a helyzetet és mindenkit benne minden "kényelmetlenségével együtt", és ezáltal megteremtette az egységet önmaga és a többiek között. És képessé vált elfelejteni magát, megélve az Agapét, és meglátta MÁSOKNAK mire van szükségük... (Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek). Látta, hogy a tudatlanok, azzal, hogy elválasztják magukat tőle és egymástól saját fejükre hozzák a bajt. Látta, hogy nincs kegyelem, igazi szeretet a szívükben, és hogy ezért kegyetlenek magukkal és másokkal. És hogy kegyelemre, és megbocsátásra, tudatosságra, az igazi szeretet képességére van szükségük. És persze mindeközben mindegyikük a maga módján tökéletesen megvolt győződve róla, h a legjobbat cselekszi azzal, amit tesz. Hiszen éltek a szeretet azon tudatossági szintjével, amiben éppen voltak!!

Aki birtokolni vágyik, féltékennyé válik. Hamis szeretetet ad szeretete hamis tárgyáért. Nem tudja szeretni magát, sem a másikat, hiszen nem is látja magát és a másikat annak, aki az valójában. Aki elvár cserébe a szeretéséért, sohasem kapja azt, amire vágyik. Hiszen mindenki mást tud adni. Így elmegyünk amellett, amit a másik adni tud, miközben folyton arra vágyunk, hogy kapjunk... Ez is hamisság. Nem valóságos dolgokat cserélünk, és csodálkozunk kielégületlenségünkön. Aki a testi szerelemben akarja megkapni a szeretetet, sohasem elégül ki, szenvedélye rabjává, beteggé válhat. Mert az Agapé tudatos, szellemi tevékenység. Nem érzelem, és nem kötődik semmihez, ami az illúzióvilág, a teremtett világ része. Mivel nem vár el semmit, és nincs tárgya. Van és a mások tudatos elfogadásán, a minden elfogadásán keresztül áramlik. Ez a természete.

Szóval elfogadó szeretet, vagy elfogadás és szeretet? Szerintem mindegy, mert az alsóbbrendű szeretetekkel csak bajt csinálunk hosszú távon... legalábbis az Agapé nélkül.

Bocs, kissé hosszú lettem, remélem, nem hiába... És bár sokat írtam Jézusról, csak mint példát hoztam fel. Nem vagyok vallásos. (Még mielőtt levonná ezt az ítéletet bárki... :)

Namaszte

Aditi

Agapé-elfogadás
2009. június 23. kedd, 10:12 | Nagy Edit2   Előzmény

Szia Csaesz!

Mindenki azt gondolta, hogy férfi vagyok a Mackó alapján. :) Hogy amazon? Hát azt nem tudom, remélem nem csak az:))) De azért ez most elgondolkodtat.
(Sanyi gyakorló napján találkoztunk is:))), és kedves vagy a szívemnek.:))

Szóval a véleményem:
Ha az agapét számítjuk csak szeretetnek, akkor szerintem a lázadás mögött is nem szeretet van. Hiszen akármennyire is szeretek valakit, és látom, hogy nagyon beteg, szenved stb.,akkor tudom, hogy az őérte van. Ha tudok neki továbblépést adni egy szóval, cselekedettel vagy bármivel, akkor tovább fog lépni, és fejlődik az állapota által. Ha viszont nem, akkor még nem érett rá, még tapasztalnia kell azt állapotot, esetleg bele kell halnia, mert ez fogja elősegíteni az ő érését. Ha igazán szeretem (agapé), akkor ezt tudom, és elfogadom a sorsát, az állapotát, a "szintjét". Ha a suliba megbukik egy barátom, és tényleg nem tudja a tanagyagot, akkor egy-két osztállyal feljebb újabb, sőt még nagyobb bukás lesz a vége. De bukás lesz, mert még nem kész arra a tanagyagra. És akkor nem lázadok, hogy de a hülye tanár miért buktatta meg. Vagyis én lehet, hogy lázadok, mert még az agapétól nagyon sokszor igen messze vagyok.

Talán tényleg két külön fogalom a szeretet meg az elfogadás, de csak együtt léteznek. Elfogadás nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül nincs elfogadás. Mint ahogy zigóta nélkül nincs magzat. A kettő nem ugyanaz, de egyik a másikból következik.
Valahogy így érzem, gondolom most.

Szerinted?

Üdv.:
Mackó

jó hogy ezt igy összeszedted
2009. június 23. kedd, 15:02 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Bevallom én nem vagyok ilyen fajtásító, úgy hogy jólesik olvasni, hogy más milyen szisztematikus tud lenni. :)
Azért szeretnék visszakanyarodni a lázadáshoz, mert a táborban biz sokszor Te jártál az eszemben. Már az egész csapat az én nyűgömet unta, amikor leszíditett a talapzatról, hogy én tulajdonképpen az életem nagy részét lázadással töltöttem. De nem csak úgy egyszerűen, hanem úgy, hogy eszköztár hijján minden olyan szituációból, amiről úgy gondoltam, hogy nem tudom megoldani és nem is jó nekem egyszerűen kiszálltam. Ezt már olyan tökéletesre fejlesztettem, hogy az élet apróbb cseprőbb dolgát is igy próbáltam "megoldani". Most aztán tántoroghatok vissza az összes híres "kiugrásomhoz" fejthetem vissza az eseményeket és tanulhatok. Visszafelé. Baromi éredekes érzés, olyan mint fejenállva enni. Most szedhetem össze az összes elhagyott, meg nem oldott szituációmat és fogadhatom be.
Egyébként a táborban - kinomban - egy jó kis eszköz jött szembe velem a feldolgozáshoz. Megpróbáltam beazonositani, hogy milyen is az az érzés, amikor kiszállok, azaz lázadok. Amikor az ál-életben előjön egy ilyen konkrét szituáció és már előre érzem, hogy tör fel a lázadás, megpróbálom visszafejteni, hogy honnan, milyen múltbéli eseményből kel ki és igyekszem megoldani a mai "eszemmel". Közben figyelem, hogy mennyiben változik az aktuális menekülő ösztönöm. A dolog olyan megeröltető (nekem), hogy izomlázas az egész lelkem. De jó, nagyon jó!
Ezúton is köszönetem minden kedves táborlakónak türelméért és ötleteirért, no meg öleléséért!

Hédi

kedves Csajok!
2009. június 23. kedd, 22:15 | csaesz   Előzmény

Igazatok van, valahol felülről nézve csak az agapé szeretet az igazi szeretet. A többi csak illúzió, mint ahogy az igaz szereteten kívül talán minden itt-e földi síkon. Viszont hitem szerint két dolog miatt jöttünk a Földre: fejlődni és játszani. Ha folyton az jár az eszembe, hogy itt minden csak illúzió, akkor semmi kedvem nem lenne itt tökölni a sok látszatdologgal. A gyerkőceimmel is akkor tudok igazán jól játszani, ha úgy belefeledkezem a játékba, hogy az lesz a valóság számomra, és megszűnik az igazi külvilág. Ha közben arra gondolok, hogy ez csak egy játék, és ezenkívül még mennyi minden valódi dolgot tudnék csinálni, nagyon nyögvenyelősen szokott menni a játszás. Szóval, ahhoz, hogy élvezzem itt ezt a háromdimenziós játékot, azt kell éreznem közben, hogy ez most a valóság. El kell fogadnom az alsóbbrendű szereteteket is szeretetnek, mert ha egyszer úgy is szoktam érezni, akkor játékból most az is valóság. De felülről nézve teljesen igaza van Buddhának. Buddháról az a kép jut mindig eszembe (bár nem vagyok egy nagy Buddha-tudós), hogy ül egy fa alatt és meditál. Mintha egész életében ezt csinálta volna. Ő valszeg tényleg átérezte, amit tanított, de nem is tudott így játszani, ahogy mi! Gondolom Ő már nem azért jött ide. Én még igen. Úgyhogy...
Kedves Mackó-Edit, végiggondoltam, hogy tényleg nincs-e elfogadás szeretet nélkül, és azt találtam, hogy én úgy is el tudok dolgokat fogadni, hogy közben nem érzem azt a hűdenagy agapé-szeretetet. : ) De örülök, hogy lebuktattad magadat, és végre tudom, ki vagy!
Szia, Hédi! Örülök, hogy eszedbe jutottam a tábor alatt, Ti is az eszemben voltatok ám magányos óráimban azon a hétvégén! Tényleg nem lehet most könnyű fejenállva enni, de legalább innentől kezdve nem fogsz a szőnyeg alá söprögetni! Azért ez nagyon jó, nem? : )
Az elfogadás kérdéskörben úgy érzem még mindig, hogy nem minden esetben van helye az életemben az elfogadásnak. A kívülről jövő, megváltoztathatatlan dolgokban már én is rájöttem, hogy jobb ha elfogadást gyakorlok, de mi van pl.a blokkjaimmal, amik gátolnak abban, hogy én végre tényleg én legyek? Azokat is fogadjam el? A téves hitrendszereimet, tudattartalmaimat ne akarjam megváltoztatni?Szerintem a lázadó énemet csak a megvilágosodás kapujában fogom eldobni.
Kedves Aiditi-Edit! Azt nem tudom, hogy a Huszti Sanyi miért nem áll veled szóba, én mindenesetre egyre jobban szeretem az írásaidat, az igazságaidat.
Ne is mentegetőzz a Jézus-történeted miatt, azt egyenesen nekem írtad le. Mostanában sokat foglalkoztat ez a mások által bántás témaköre, és igazán sajnálom, hogy vannak esetek, amikor nem tudok úgy gondolkodni, mint Jézus. Viszont volt már, hogy sikerült, és az írásod tudatosította bennem, hogy mi a kettő között a különbség. Az, hogy amikor el tudtam fogadni a bántást, akkor én is úgy éreztem, hogy a másik csak félelemből támad, és közben úgy hiszi, hogy a jó szolgálatában cselekszik, míg az el nem fogadott esetekben nem sikerült erre a következtetésre jutnom. Még elolvasom párszor ezt a jézusi tanmesét, hátha felcsillan az értelem azokban a történetekben is.

elfogadni-változtatni
2009. június 23. kedd, 22:48 | Nagy Edit2   Előzmény

Kedves Csaesz!

Szerintem amivel szemben nincs nagy ellenállásunk, azt el tudjuk fogadni anélkül, hogy éreznénk bármi más is történik. Mert ott nem zárul be a szívünk, szabad az átjárás, mert nem veszélyezteti az egónkat. Viszont aminél van ellenálásunk, lázadásunk ott kell a szeretet "tudatos" jelentléte. Legalábbis a gyakorlásaim során én ezt tapasztaltam.
De elfogadom:)) hogy másnál működhet másként. És az is lehet, hogy Te alapból sokkal több szeretetben vagy, szeretettel élsz, mint én, esetleg ezért nem érzed, mert Neked az az állapot természetes amire én felfigyelek, sőt tudatosan kell szeretetet "csiholnom" magamból.

Egyébként én sem gondolom, hogy úgy kéne tekintenünk az életünkre mint illuzióra, mert akkor pont az nem fog teljesülni amiért ide születtünk, hogy átéljük, megéljük az érzéseket azok teljességében. Pont a tapasztalatok igazi átélése veszne el.

Ja, és szerintem sem kell mindent elfogadni. Egy bölcsesség jutott az eszembe:
Add Uram, hogy elfogadjam a megváltoztathatatlant,
Adj erőt, hogy a változtathatót megváltoztassam.
Adj bölcsességet, hogy tudjam, mikor melyiket kell tennem.

Üdv.:
Mackó

Aditi képe
Kedves Csaesz!
2009. június 24. szerda, 10:05 | Aditi   Előzmény

Köszönöm a biztatásod, nagyon örülök, ha sikerült adni valamit... nekem is ezek a témák okozzák mostanában a legtöbb fejtörést, elsősorban szerelem témakörben. De ha végiggondolom, valójában minden témakörben. Ugyanis én is azt tapasztalom, h már ugyan kevésszer átélem az Univerzáils energiákkal való élést, a teljes, elfogadó szeretetet, de azért nem vagyok sem Jézus, sem Buddha. Sok terület van az életemben és sok helyzet, ahol gyarló érzéseket táplálok, és bár kellene (hiszen azért adja az élet a feladatot), de nem tudom megélni csak a saját szemszögemből a dolgokat. Úgy is sokszor nehezen. Még mindig szeretek valakit, akivel már régen nem vagyunk együtt, ami a legrosszabb, tudom, h ő is szeret, de valami miatt nem vállalja be. Szellemi dolgokkal foglalkozik, és tegnap éppen azon veszett össze velem, h miért nem tudok én önzetlen lenni, miközben hosszú idő után először mentem hozzá segítségért, annyira rosszul voltam testileg, lelkileg. Egy éve azon dolgozok, h feldolgozzam a történteket és megértsem és elfogadjam őt olyannak amilyen, leválasztottam az életem róla. Elfogadtam, amit adott, nem vártam el semmit, és mindent adtam, amit tudtam. Így egész jól haladtunk. De amint egyszer elesett vagyok úgy igazán, és egy kis vigasztalásra vágyom, szeretgetésre (energiára), mert én éppen nem vagyok a toppon és úgy érzem, elborítanak a dolgaim, rögtön megvádol, hogy energiavámpír vagyok. Asszem ez történt...
Szóval, tudom, hogy igaza van sok mindenben amiket mond és mellesleg a betegségem miatt tényleg nem ártana szellemi szintre lépni minden téren... de ha egyszer még nem tartok ott? Valami miatt nem érti meg, amiről te is írtál, h az ember ha él, nem csak az Agapéval szeret. Lehet, h van akinek dolga eljutni ide, lehet, h nekem is (van egy gyógyíthatatlan betegségem), de ez akkor is egy út... és addig is szükségünk van a szeretetre...olykor az alacsonyabb rendűekre is...
Lehet, h fel kéne ismernem, h tőle ezt nem várhatom, h megértse, vagy szeretni tudjon....

Pedig megszakad a szívem belé...

Még egyszer köszi, most három hétig kórházban leszek, ha nem válaszolok, csak azért van...
Legyetek ügyesek, és szeressétek egymást... :)

Namaszte
Aditi

Feliratkozás Hírlevélre