Spirituális Nevelöszolgálat | Önmegvalósítás.hu

Spirituális Nevelöszolgálat

Hozzászólások

21 hozzászólás
u.erika képe
Személy szerint azt gondolom hogy ha érzem hogy át kell adnom
2011. augusztus 26. péntek, 22:48 | u.erika

Személy szerint azt gondolom hogy ha érzem hogy át kell adnom valamilyen információt a másik embernek akkor csak az a szempont érdekel hogy azt a lehetö legtisztábban átadjam.S nem fontos hogy ettöl milyen színben tünök fel másoknak....
A postás is kiviszi a leveleket és tök mindegy neki mi áll benne,eljutattja a címzetnek úgy ahogy van.Talán rosszul kéne magát éreznie ha rossz hírek a levél tartalma? ;)
Azt hiszem ez a nyers,olykor durva stilusom titka....

Elgondolkoztam ezen a ,,menekülök az irányítás alól" felvetésen Sanyi....
Tényleg nem szeretem ha irányítanak,csak ha ez az irányító másra akar rávenni mint a belsö hang. ;)
Na de komolyan.
Azokban a munkákban amiket most csinálok éppen ez a tulajdonságommal hogy megyek a magam feje után köszönhetem hogy egyáltalán ezek a munkák vannak nekem.
Nekem valóban nem parancsolgatnak,mert nincs is rá szükség.

S ha indulatos lennék,akkor rám bíznák magukat idös kiszolgáltatott emberek?
Vagy az öregek rokonai vajon elnéznék-e nekem hogy durváskodok?
Talán az ami itt az oldalon indulatosságnak látszik,az az a határozottság ami éppen a privát életemben erényként mutatkozik meg...?
Tényleg.
Hogyan lehet megkülönböztetni az indulatosságot a határozottságtól így az oldalon?

S sajnálom hogy ki kell ábrándítsam mindazokat akik már kezdik belelélni magukat a gyerekvállalással kapcsolatos problémám víziójába,hogy nem jelzett e testem semmit még erre vonatkozólag.
Persze reménykedni mindíg lehet! ;))))
De jelenleg nem szolgálhatok olyan tünettel ami igazolná a feltevéseteket.
S Kati gyerek témája azért késztetett írásra mert mindíg is hiteltelen számomra.
Még az Éva is hitelesebb anyakép nekem,elég csak megnézni hogyan bánik az állataival. ;)

,,Csak" ennyit akartam...!
Üdv!Erika

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A tudatos tanítás fokozatai
2011. augusztus 27. szombat, 17:16 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Aztán érdemes rálátnunk arra is, hogy akit egy ilyen tudatlan, vagy tudó, de felelőtlen ember megtallál a maga által jogosnak vélt igazságosztásával, azt sem tekinthetjük pusztán áldozatnak, hiszen okkal került bele... mindjárt folytatom...

Talán rosszul kéne magát éreznie ha rossz hírek a levél tartalma? 
Igazad van, az információ átadásban tényleg egy fontos pont az, hogy ne érezze miatta hibásnak vagy szemétnek magát az ember, hiszen akkor elkezdené torzítani a mondandóját. Sokaknak nehéz meglépni ezt a szintet, mert bár segíteni akarnak az embereknek, de azzal számukra összeférhetetlen, ha pont az Ő szavaiktól látják szenvedni a másik embert.

Ezért kell tudatosítani, hogy nem a szenvedés közvetlen enyhítése az igazi segítség, az csak tüneti kezelés, hanem az igazság felismertetésére, a megoldás megvalósítására van szüksége az embernek, és ezek bizony fájdalmas szembesülésekkel, változtatásokkal járnak. Így viszont a "terapeuta" nem tud megmaradni a jóságos Terézanyu szerepkörben, hanem sokszor pont Ő lesz az a szemét, aki az ember képébe tolja az igazságot.

Az igazság helye

Ha Te már ki mered mondani a nyers igazságot, nincs miatta félelmed és lelkiismeretfurdalásod, akkor egy következő lépcsőfoka jön az igazságosztásnak, amikor is megtanulod megérezni azt is, hogy mikor, mennyi igazságra, szembesítésre van szüksége a másik embernek!
Érezni, megérezni kell, hogy az adott helyzetben mennyi az, amit be tud fogadni, amiből a legoptimálisabban tud majd fejlődni a másik, és ne adagolj se többet, se kevesebbet a kelleténél!

Az egyik képességed, hogy érzed, tudod az igazságot, a másik az, hogy tudsz vele tudatosan bánni. Nem kell mindent kimondani, amit tudunk, és nem pont akkor, amikor tudomásunkra jutott, hanem mindennek van egy optimális, "helyes" pillanata, amikor is helye van az igazság kimondásának, a szembesülésnek.
Ezt a megérzésed fogja megsúgni, hogy mikor és mennyit kell mondani, vagy éppen hallgatni kell, mert jobb, ha az illető saját maga találja meg a felismeréseit, és nem szabad elvenni tőle ennek örömét, felemelő hatását. Aki képes megérezni a tanítás menetét és tud önuralmat is gyakorolni, annak menni fog ez az időzítéses munka.

Ez után lehet még egy újabb eszköze az igazságosztónak, amikor már szándékosan túlterheli a másikat, hogy egy összeomlást generáljon, mert most éppen arra van szüksége a másik embernek. Ez már egy veszélyesebb eszköz, csak a tanításban igazán tudatos ember használhatja biztonsággal, hiszen egy idő előtti összeomlással mérhetetlenül nagy károkat okozhatunk.

Fix szabályt nehéz hozni az információ áramoltatásra, legfeljebb annyit, hogy hallgassunk a megérzésünkre, a belső tanítónk sugallataira. Akinek ez működik, az rendkívül jó tanító tud lenni, akinek viszont nem, az csak elefánt lesz a porcelánboltban és többet árt, mintha csöndben maradt volna!

Ego vezérelte tanítók

Azonban vannak, akiknek ugyan meg van a képességük, hogy látják a másik ember hazugságait, tévedéseit, így tudják mi számukra a fájó igazság, de ezt a tudásukat nem arra használják, hogy kellő érzékenységgel és együttérzéssel segítsék a másikat, hanem a másik elnyomására, vagy éppen önmaguk megvédésére használják fel az igaz szó kimondását.

Ha bántva érzik magukat, akkor a másik gyenge pontját nyomogatják, szembesítik őt a fájó igazságaikkal, így veszik el a kedvét, bátorságát és erejét a támadónak. Támadással, visszavágással védekeznek, pedig tudjuk, hogy ahol védekezni kényszerülünk, ott nagyon védjük a magunk tévedését, hazugságát az igazság belátásától.

Másik eset, amikor hatalomgyakorlásra, a nagyság látszatának fenntartására használja az ember ilyen képességét. Az igazsággal való szembesítést arra használja, hogy bizonyítsa, ő mindent jobban tud, ő nagyobb, erősebb, ő jobban helyén van, mint az áldozata, akiben persze rengeteg kimondatlan igazságot talál.

És végül van az a típus, aki egyszerűen csak el van ájjulva attól, hogy olyat lát, tud, amit a többiek nem, és az igazság ismeretétől megrészegülve, gondolkodás nélkül osztja a környezetében az embereket, nem nézi, mit okoz ezzel. E mögött egyszerű tudatlanság áll, egy képesség úgy került a birtokába, hogy még morálisan nem képes kezelni azt, így kezdetben több lesz a kár, mint a haszon.

Minden hibás "tanítói" működést együttvéve az is igaz, hogy ezeken a folyamatokon valamikor át kell esnie a fejlődő embernek, hiszen saját hibáiból, áldozatainak fájdalmából veszi csak észre, hogy az igazság ismerete csak egy kis lépés, utána még hosszú az út a Bölcs tanítóvá válásig. De sokáig ezzel sem takarózhat, hiszen ha már tud róla, hogy milyen egós dolgait keveri bele az igazságosztásba, onnantól az Ő felelőssége, hogy mikor gyógyítja ki magát belőle!

Azonban érdemes meglátnunk a másik oldal felelősségét is, hiszen aki útjába kerül egy olyan embernek, aki egós érdekekkel a háttérben vagy éppen észnélkül osztja az illúzióromboló igazságait, az okkal keveredett oda, nem csak éppen peches napja volt!
Az illető talán már sokszor elutasította a bölcs tanítást, ellenállt a helyén levő nyomásnak, így az élet egy ütősebb eszközt vett elő a szembesítésre, összehozta egy ilyen tanítóval.

A tanító élet "filozófiája" az, hogy: Ha ellenállsz, akkor nagyobb nyomást gyakorlok Rád és hidd el, mindig van erősebb eszközöm, a végén pedig Én fogok győzni, és legyőzöm az ellenállásodat!
Vagyis egy ilyen egós, ész nélkül osztó tanítónak is van helye az életünkben, rá is oda kell figyelni, és nem szabadna azzal kizárni, hogy a kis tudatlan nem tudja megfelelően becsomagolni az igazságot, nem érzi az időzítést, ezért nem fogadom be azt, ami egyébként igenis nekem szól!

Ugyan ez a helyzet azokkal a tanítókkal, emberekkel is, akiket hiteltelennek tartunk. Attól, hogy valaki hiteltelen (számunkra), még lehet nagy igazság a szavaiban. Nem az embert kell néznünk, hanem a tanítást, osztást, boncolást, kritikát - bárhogyan is lett csomagolva - , mert ami igaz, az igaz akkor is, ha a kimondója egyébként egy teljesen tudatlan, hiteltelen utolsó senki!
Nem mindenkinek jár Bölcs Tanító, csak aki már képes bárkitől is tanulni. Az igazság befogadására, a tanításra és a tanítóra is fel kell nőni, nem jár alanyi jogon mindenkinek.

Szerinted Te hol tartasz ezen az úton, mi az amire már képes vagy az igazságosztásban és mi az, amit még tanulnod kell?

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A beszélgetésetek bennem is felvetette annak kétségét, hogy
2011. augusztus 27. szombat, 16:19 | Huszti Sándor -...

A beszélgetésetek bennem is felvetette annak kétségét, hogy vajon meddig mehetünk el itt a weboldalon a másik kéretlen boncolgatásában. Valahogy ez régen nem volt kérdés, adtuk is meg kaptuk is az ívet, aztán mindenki kivette magának belőle azt, amit igaznak tartott, majd megköszönte.
De azóta változtak a szereplők és velük a hangulat is, sokszor kellett leállítani ezeket a "személyeskedésnek" titulált elemzéseket, mert a végén már egymás torkának estek, ahelyett hogy megköszönték volna a külső nézőpont segítségét.

Én személy szerint támogatnám, hogy aki erre a weboldalra kerül, azt ki lehessen elemezni a mondatai alapján - akár kéretlenül is - , de ezt egyrészt nem erőltethetem rátok, másrészt ahhoz, hogy ebből értékes beszélgetés szülessen, olyan emberek kellenek, akik vevők is erre a boncolgatásra és nem sértődéssel vagy visszavágással reagálnak.
Ha az ember nyitott a kritikára és a kritika nem lép át szándékos bántásba, alázásba, akkor ily módon is kaphatnánk visszajelzéseket itt a weboldalon keresztül.

Erika! Az utóbbi hozzászólásaid alapján mintha azt mondanád magadról, hogy Te kontrollálatlanul megmondhatod a magadét a másik embernek, ha szerinted arra van szüksége, ugyanakkor ha Te kapsz jelzést kívülről, azt nem fogadod ugyanilyen szívesen. Vagy csak Katitól nem fogadod el a boncolást, mert nem érzed Őt hitelesnek?
Hogy van ez?

u.erika képe
Hogy én mint tanító!?Csak egy postás vagyok Sanyi,de örülök a
2011. augusztus 28. vasárnap, 7:53 | u.erika   Előzmény

Hogy én mint tanító!?
Csak egy postás vagyok Sanyi,de örülök a felém nyújtott segítö kéznek! :)

Valóban.
Nem könnyü eldönteni hogy az információ amit hordozunk mikor kell a ,,címzethez" érkeznie.
Tehát nem is én vagyok az aki eldönti.
Nekem csak annyi beleszólásom van az egészbe hogy aszernit cselekszek ahogy érzek.
S ez nekem is jó.Megpróbáltam ellenkezni,és ha tovább ellenkezem akkor mára valószínüleg a vicces házban zombiként várom hogy elpusztuljon a testem is végre.
Hogy mikor van az információ eljutásának az ideje a cimzethez azt onnan tudom ahonnan maga az infó is jön.
Persze ha ,,csekket" adok át,vagy valami olyan hírt ami fájdalmas,esetleg felháborító üzenetet tartalmaz azért nem kapkodnak olyan nagyon az emberek.
Katiban pl. érzek egy hatalmas nagy elszántságot a spirituális fejlödésre hogy neki bármikor átadható egy ilyen üzenet.

Bárki aki ezen az oldalon megmutatja magát az kiteszi magát annak a lehetöségnek hogy kap diagnózisokat,akár kérte akár nem.
Ha nincs dolgom a rólam írt véleménnyel akkor nem háborodok fel,tehát jó kis eszköz ez az oldal aminek a segítségével szorgalmasan gyomlálgathatunk a kis kertünkben.

A kérdésedre válaszolva Sanyi.
Persze hogy nehéz belenézni a tükörbe!Föleg ha csúnyákat lát benne az ember! :)))
Önmagunkat rondának látni az valami rettenetes.
Ha más ronda,az nem olyan fájó,csak kellemtlen.Ugye? ;)
Na de önmagunkat!? :))
Amikor ide kerültem,egy nénihez aki a rossz természetéröl volt hírhedt,és egy barátnöm szörnyü dolgokat hallott róla és ezért nem vállalta el.S én akkoriban ismerkedtem meg a Te módszereddel,és azt mondtam:,,De jó!Egy nagyítós tükör!";)
Tehát megfogtam a ,,nagyító tükrömet" és munkálatokba kezdtem.
S nagyon nagy hasznára voltunk egymásnak....
Pedig a néni (akit nem vagyok képes nénizni egyébként csak itt írom így...)már elfogyasztott 3segítöt elöttem....
Pedig nagyon küzdött,de engem végül megszeretett. ;)
Itt senki nem tudja hogy csinálom,csak azt látják amit mondanak nekem egyébként hogy nagyon tudok bánni a nehéz emberekkel,én meg nem is tudom kikröl beszélnek,hogy kik azok a bizonyos ,,nehéz emberek"...?
Tehát én nagyon örülök minden kis tükörszilánkak akár ami rámutat arra hogy mit kell magamon igazítani.
Katinál a családanya szerep nem hiteles.
További véleményemet átküldöm Neked privátban,és Te döntöd el hogy eljuttatod-e a Katinak,vagy nyilvánossá teszed esetleg,vagy megtartod Magadnak.

Üdv!Erika

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Minden Neked szól, amit észreveszel!
2011. augusztus 29. hétfő, 17:14 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"Ha nincs dolgom a rólam írt véleménnyel akkor nem háborodok fel..."
Szerintem mindennel van dolgunk amit észreveszünk az életben, amit meg kifejezetten nekünk címeznek, azzal egészen biztosan! Az élet tükrözéses módszerének pont ez a lényege, hogy nem ad olyan információt, amit ne kellene megemésztened - valamilyen módon.

Ha megfigyeled, hogy ami totál rendben van benned, azok felett teljesen elsiklasz, észre sem veszed a megjelenését, míg más dolgok, amelyek vonzanak vagy taszítanak, mindig megtalálnak Téged! Pontosabban nem megtalálnak, hanem Te vagy nyitott rájuk, mert még nem tudod, még tudatosítanod kell, ezért kiszúrod azokat a rengeteg jelenlévő információ közül is.

Vagyis szerintem nem nekünk kell leválogatnunk, hogy nekem ezzel dolgom van, ezzel meg nem, mert ezt a válogatást az egonk teszi önvédelemből, nem pedig önismereti nyitottságából! Hanem a dolgunk az, hogy mindent befogadni, mindent tudatosítani, ami feltűnik, amin megakadunk, ami elér minket, ami nekünk lett címezve, és közben nem válogatni a feladó hitelessége, vagy a saját kedvünk, véleményünk szerint. Így sokkal ütősebb lesz az út, mert sokkal több jelet veszel komolyan, pláne azokat, amelyeket eddig önvédelemből kiszórt az egód védelmi rendszere.

Aki ennek ellenére mégis megválogatja, hogy mely jeleket fogad be és melyeket nem, az biztosan nem akar/ nem mer teljesen őszinte lenni Önmagához, mert fél vállalni az élet színtiszta őszinteségét, a fájónak mondott igazságokat.

u.erika képe
Nem gondolod hogy egy kicsit szigoru Vagy ezzel a ,,minden"-el?
2011. augusztus 29. hétfő, 18:35 | u.erika   Előzmény

Nem gondolod hogy egy kicsit szigoru Vagy ezzel a ,,minden"-el? ;)

Tehát ha bennem minden rendben van,elfogy minden téma ami érdekelhetne?
Persze vannak olyan periodusaim hogy minden rendben van,minden ahogy van úgy tökéletes.
De olyankor is jövök megyek,teszek veszek.
Csak éppen érzelmileg nem mozdít ki semmi.
Ez nagyon jó állapot,én úgy nevezem hogy lebegek.
Olyankor nem úgy kell elképzelni hogy átszellemülten sétálgatok,vagy ülök és a semmibe révedek. :))
Hanem bármit is csinálok azt élvezem.
Pl szeretek sportolni,és ebben az állapotban nem érzek fizikai nehézséget.
Érzem hogy futok,hogy dolgozik a testem,de az maga élvezettel tölt el.
Ebben az állapotban is figyelek.Söt!A figyelmem sokkal élesebb.
Tehát sokkal több mindent észreveszek mint olyan állapotban amikor ez nincs,olyankor inkább azok a dolgok tünnek fel amik megmozgatnak érzelmileg.

Bocs,de ez lehet hogy egy labda lesz...! ;)
Téged megmozgatnak a hozzászászólásaim hogy úgy érzed reagálnod kell?
Azonban örülök Neked,élvezem a beszélgetésünket!

Üdv!Erika

Kirsikka képe
Erika szeretettel :)
2011. augusztus 29. hétfő, 21:22 | Kirsikka   Előzmény

Próbáld meg megengedni, hogy igenis minden, miiin-deeen... Neked szól! Persze másnak is, de NEKED mert Te érzékeled a Te érzékszerveiden keresztül...
A labda visszadobása is egy menekülési mechanizmus ;) a szembesülés elől... (én is ezt csinálom a Fájdalmas tanítóval, jókat szoktunk vitázni :D most úgy vagyok h magamban lezongorázom, hogy ez és ez az én tanulnivalóm, az meg az valszeg az övé. Pont. Ha felismeri, felismeri, ha nem majd kapja még :))

Peace

u.erika képe
Na jól van megengedem! :)
2011. augusztus 29. hétfő, 22:22 | u.erika   Előzmény

Ha már ez az oldal is tölem nyüzsög...! ;)
Miért is ne szóljon minden rólam?Nekem.

Köszönöm a figyelmet!

Aditi képe
Hja, ez egy veszélyes,de igaz meglátás. :)
2011. augusztus 30. kedd, 22:41 | Aditi   Előzmény

Hja, ez egy veszélyes,de igaz meglátás. :) (szerintem)

Nemrégiben azzal a megállapítással egészítettem (egyenlítettem) ki magamban ezt a veszélyes és igaz állítást a világ és önmagam kapcsolatáról, hogy

...az életem értelme mérhetetlen porszem, és én még jelentéktelenebb vagyok az Univerzum végtelen és csodálatos színpadán.. Azonban az, hogy jelentéktelen életem a tőlem telhető legjobban éljem, és az éltem értelmét minél teljesebben beteljesítsem: ugyanolyan végtelenül fontos, mint az Univerzum, maga.

Minden én vagyok, és mégis: semmi sem vagyok. Minden rólam szól, hogy megtanulhassam megélni az egységet mindennel, végső soron - hogy felismerjem a teljességem - önmagam. :)

Namaszte

fehercsongor képe
A matematikában
2011. augusztus 31. szerda, 14:23 | fehercsongor   Előzmény

állítólag egy végtelen halmaz végtelenségétől függetlenül lehet részhalmaza egy másik végtelen halmaznak . Namaszte : felacsó

Szeretném megvédeni ezt a matematikai
2011. augusztus 31. szerda, 17:44 | Éva.   Előzmény

Szeretném megvédeni ezt a matematikai törvényszerűséget,igazságot ,
több szempontból is.

Nem csak azért,mert Csongor egy matematikai törvényszerűséggel próbálta kifejezni az egyetértését azzal ,amit Aditi itt nekünk leírt,tudniillik ez szóról szóra Aditi
írásának a ,,tudományos ''megfelelője, hanem azért is mert ez nem csak egyszerű egyetértés,nem egy szubjektív vélemény,hanem hanem egy igazság bizonyítása.

Csak két módon lehet a világon bármit is bizonyítani,matematikailag vagy logikával.
Vagyis ez nem csak azért fontos,mert -bármily furcsa is-,Aditi olyasmit fogalmazott meg nekünk,ami hihetetlen ugyan,de mégis bizonyított tény. annak a ,tudományos bizonyítása,hogy /nagyon nagyon leegyszerűsítsem/,bennem van Isten,én pedig Ő benne./s így lehetséges végtelen a végtelenben/

Aki ezt a törvényszerűséget nem értette meg,/gondolok itt arra,aki bemínuszolta ezt a hozzászólást/,annak szeretném elmondani,hogy a fentieken kívül még miért is nagyon fontos ez a törvényszerűség./mondhatnám Világtörvény/

Ez itt tulajdonképpen az Önmegvalósítás alfája és ómegája.
Minden benne van a világról,Istenről,és a világban az emberről,rólam.
Ha ezt racionálisan nem sikerült átlátni a mínuszolónak,akkor el kéne rajta meditálni,hogy megjöjjön a felismerés,miről is van itt szó.
Itt kimondtak egy olyan igazságot,ami nem kevesebb,mint maga a beteljesedett Önmegvalósítás,és ezt az igazságot,az önmegvalósítás.hu-n bemínuszolják.

Ez egyébként egy kitűnő meditációs gyakorlat is.
Ajánlom mindenki figyelmébe.
Egyben szeretném megkérni a kedves moderátorainkat,hogyha lehetséges ezt a
hozzászólást kivételesen szíveskedjenek átengedni.

Köszönöm: Szűcs Éva

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nem én vagyok szigorú, hanem az élet.
2011. augusztus 30. kedd, 14:31 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"Nem gondolod hogy egy kicsit szigoru Vagy ezzel a ,,minden"-el?"
Nem én vagyok szigorú, mert nem én találtam ki és nem én tartom fent a rendszert. Én csak leírtam, szerintem hogy működik, aztán aki akarja komolyan veszi, aki nem, az meg máshogyan jár...

A leírt "minden rendben van" állapotod tünetei pontosan azt fedik, amit írtam. Tehát van saját tapasztalatod, így tudsz mihez viszonyítani a jövőben, ha felmerülne, hogy valamivel dolgod van-e, magadra vedd-e?

"Téged megmozgatnak a hozzászászólásaim hogy úgy érzed reagálnod kell?"
Habár a Te hozzászólásodra válaszoltam, de nem kifejezetten Neked akartam válaszolni, inkább azon keresztül mindenkinek, akiben hasonló kérdés merült fel és még akar változni, őszintén szembenézni Önmagával.

Igen, szívesen reagálok egyes hozzászólásokra, főleg olyanokra, amelyekben azt érzem, hogy azokon keresztük jól meg tudom világítani a tanításom lényegét, vagy olykor másságát, más ezoterikusnak és spirituálisnak nevezett tanításokhoz képest.
Igen, azért mozdít meg, mert ezen a téren még van rendezni valóm, erről tudok és szenvedek is miatta, de dolgozom a megoldáson!

Aditi képe
Sziasztok! öröm olvasni, amiről (és ahogy) írtok! Ide szólnék
2011. augusztus 30. kedd, 22:26 | Aditi   Előzmény

Sziasztok! öröm olvasni, amiről (és ahogy) írtok!

Ide szólnék hozzá, és még a "kéretlen tanító" témájához::

"Aki ennek ellenére mégis megválogatja, hogy mely jeleket fogad be és melyeket nem, az biztosan nem akar/ nem mer teljesen őszinte lenni Önmagához, mert fél vállalni az élet színtiszta őszinteségét, a fájónak mondott igazságokat."

Szerintem van helye a megválogatásnak, még szándékkal is akár, és még akkor is ha én is igaznak érzem alapjában, amit írsz. Van, h az ember annyira sérülékeny (tropára vert) állapotban van, hogy minden, még a szél is bántja. Ebben az esetben nem tesz jót magával, ha továbbra is kiteszi magát a szélnek, még ha a szél alapjában véve jó is, vagy szembesítené magát valamivel. A szembesüléshez erő kell, vagy tudás, vagy segítő. (vagy ez mind egyszerre.) És van olyan is, hogy olyan mély, tudatalatti sérülésünk nem enged a többihez hozzányúlni, amit az adott szituációban nem tudunk felismerni. A rugdosásba akár bele is lehet halni, mielőtt bármit felismernénk. Ezekben a helyzetekben egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy beengedjünk többet, az elfogadáshoz pedig be kell tudni engedni.

Én ezért a fokozatosság elvét vallom, és erre törekszem. Megtapasztaltam, hogy teljes elánnal akartam egyszerre mindent megoldani, és képes voltam kitenni maga az orkánnak is, mondván "bátran": "majd én megoldom". Hát, majdnem sikerült is, de előbb majdnem sikerült belepusztulnom. Belátóan azt mondom: sajnos vannak olyan bogaink, amelyek miatt sokszor tényleg kénytelenek vagyunk fájdalmas dolgokat átélni, h rádöbbenjünk valami fontosra, és ezt akár egy ember is képviselheti az életünkben. De hogy ez az ember ezt tudatosan felvállalva a "rugdosó" szerepében "jót" tesz velünk: már nem értek egyet vele. Megtapasztaltam ennek sok csínját bínját, nekem nagyon nehezemre esett kipróbálni, és amikor végül igen, arra jöttem rá, amit előtte is tudtam": persze működhet, mert minden működik valahogy, amit működtetünk.De van ennél sokkal jobb is.

Az élettel szembeni alázat azt mondatja velem, hogy úgy látszik szükségem volt a sok fájdalomra (pedig nem én akartam, a velem született májat sem, aminek pedig sokat köszönhetek a tanulásnak eme formáját illetően), mégis, az, hogy új életre leltem aláhúzza, hogy nem feltétlenül kell így tanulnunk, és ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül kell így "tanítanunk". És annak az embernek, aki az én életemben tudatosan magára vállalta (én még mindig azt képzeli) ezen típusú "tanító" szerepét, nem szívesen lennék a helyében. Különösen akkor nem, amikor rájön, milyen indíttatásból teszi ezt VALÓJÁBAN.

Az alázat azt is mondatja velem, hogy nem tanítunk, csak képviselünk magunkkal, az életünkkel, a teljességünkkel, a szándékainkkal valamit, ami adott esetben tanít, de ez valójában nem is érdekes a mi számunkra, és aki valóban teljes szívével jelen van egy ember-emberek közötti szituációban szerintem NEM IS FIGYEL ERRE. (magára)

Amikor tudom, hogy tanítok, magammal vagyok elfoglalva (ego). Amikor átadom maga a szituációnak, jelen vagyok mindazzal, amit tudok, vagy képviselek általam. Erre a zongoraóráim tapasztalatai vezettek. Amíg tanítani próbáltam, nem ment igazán jól. Amikor örülni tudtam a helyzetben és tettem a dolgom, a másikat egyenrangú félnek (lénynek) élve meg, kíváncsian őrá, és arra, mit szeretne, akkor sok varázslatos dolog történt. :)

nem akarom továbbra sem elítélni a tanítás egyik típusát sem, mindennek van helye. Én nem választom szívesen a "rugdosóst". Most inkább azon vagyok: én is megtanuljam azt, amelyik a sok rugdosás után végül segített erőre nyernem és önállóvá válnom: a segítő, nem beavatkozó, felismeréshez a szereteten keresztül juttató, türelmes és alázatos "tanítást".

:)

U.I: Ennek ellenére, szeretem pl. Erika stílusát, magam is belenyúlok a levesbe :), olykor még, de azt gondolom, ennél magasabb rendű a másik hozzáállás, egyben sokkal nagyobb önfegyelmet, szellemi erőt, türelmet és szeretetet kíván. De közben egyszerűbb is: nem kell tanítanunk. Csak önmagunknak lennünk. :)

Namaszte

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Egyszer el kell döntened, hogy hiszel a rendező elvben, vagy sem
2011. augusztus 31. szerda, 22:57 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"A rugdosásba akár bele is lehet halni, mielőtt bármit felismernénk. Ezekben a helyzetekben egyszerűen nem engedhetjük meg..."
Normál emberi logikával én is így gondolom, sőt a félelmeim engem is a fokozatosság felé terelnek, azonban...
Egyszer el kell döntened, hogy akkor hiszel a nagy rendező elvben, a Te utadat is irányító abszolút tudatosságban, vagy sem? 
Ha nem hiszel benne, akkor a tanításában sem hiszel? Vagy csak abban nem bízol, hogy tudja-e a határt és leáll-e időben a rugdosással? 
Ha meg hiszel benne, akkor abban is bízhatsz, hogy mindig pont annyira fog rugdosni Téged, amennyire ott, akkor, szükséged van. És ez bizony néha akár az életedbe is kerülhet, magyarán addig rugdos, míg bele nem döglesz! ...mert úgy ítélte meg, hogy egy mélyebb változáshoz már csak így törhet utat benned az ellenállásoddal szemben.

Az egyik nagy különbség a Te és az "isteni" tanítás között az, hogy Te félted ezt az egyetlen életedet és úgy akarsz fejlődni, hogy azt még ebben az életedben megtehesd, míg az isteni tanítás nincs ilyen korlátok közé szorítva és bármikor átrugdos a másvilágra, ha éppen így látja jónak. Az isteni tudja, amit Te csak remélsz, néha hiszel, hogy ha ez az élet elmúlik, akkor jön egy másik, egy halállal semit sem úszunk meg, a tanítás folytatódik.
Olyanok vagyunk, mint egy diák, aki tanulni nem akar, de attól is fél, hogy véget ér a tanóra és nem lesz még egy esélye, ezért kínjában mindenféle ál-tanulást imitál. 

De az említett példád nem is jó erre, hiszen aki túljátszotta a szerepét, az nem csak azt tanította Neked, amivel indult a tanítósdi, hanem azt is, hogy ne kövess vakon másokat, állj a saját lábadra! És végül ezt meg is tanultad idejében.
Vagyis nem a tanítás miatt haltál volna bele a rugdosásba, hanem pont akkor, ha nem tudsz leválni a hamis prófétádról!

"Én nem választom szívesen a "rugdosóst"."
Ez is lehet egy oka, amiért rugdosást kapsz. 

"Amikor tudom, hogy tanítok, magammal vagyok elfoglalva (ego)."
Ez a legtöbbünkkel így van, de létezik egy olyan tudatosság a tanításban is, amikor úgy tanítja a legtisztábbat, hogy közben jelen van az öntudatával és tapasztalja is.
Olyan ez, mint az alvás. Most csak úgy tudsz elaludni, hogy előtte el kell feledkezz magadról, de amikor az Önvalódban vagy, akkor az alvást is képes leszel átélni, a jelenben tapasztalni. Ez csak tudatosság kérdése.

"De közben egyszerűbb is: nem kell tanítanunk. Csak önmagunknak lennünk."
Hát, ez a fajta lazaság azért nagy bakikat is hordozhat magában, hiszen ha csak szabadon engedi ki magából, ami kijön, abban benne lesznek a saját játszmái is.
Mint írtam, annak mindegy, aki kapja, hiszen okkal kapta, valamiért bevonzotta! Viszont aki ilyen laza hozzáállással engedi ki, az sokszor utána sem tudatosítja, hanem kényelmesen arra fogja, hogy biztos ezt kellett kapja a másik! Pedig mindig kettőn áll a vásár!

A napokban láttam nyilatkozni azt a hibbant lantművészt és azt reagálta a kritikákra, hogy az tisztán csak arról az emberről szól, akiből kijön! Teljesen tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá. Nem csoda, hogy megőrült, amikor ennyire elzárkózott a külső visszajelzésektől. Gyakorlatilag bármelyikőnk egoja képes úgy megvezetni magunkat, hogy ha csak magunkra hallgatunk, akkor mi is meghibbannánk, így eltorzulnánk.
A külső jelzéseknek ugyanolyan fontos szerepük van, mint a belső józan megítélésünknek, és még így sem biztos, hogy az igazságot látjuk!

Aditi képe
Érdekes lett volna látnod a fejem, miközben olvastam a
2011. szeptember 01. csütörtök, 14:23 | Aditi   Előzmény

Érdekes lett volna látnod a fejem, miközben olvastam a válaszod... :) szinte folyamatosan ingott le-föl, aztán meg jobbra-balra.... :) Ez vajon mit jelent? Egyet is értek, meg nem is :) ? Az egyik mondatodra igent mondtam a másikra meg nemet...:) érdekes.

Egyetértek vele, hogy az élet kivégzi azt, aki ellenáll a tanításnak, a saját fejlődésének és nem válogat, h az illető tudatlanságból, vagy egyáltalán mi okból teszi ezt. Ez elég kegyetlenségnek tűnik az élet részéről, és még ha tudunk is róla, akkor is elég nehéz sokszor meghajolnunk bizonyos helyzetekben, mert sokszor még csak esélyünk sincs érteni, miért is történik valami az "érdekünkben".

Épp tegnap láttam erről egy mesefilmet (természetesen magyar népmese volt), amiben a főhős addig nem mondta el az álmát senkinek, amíg be nem teljesült,. de közben a legrémületesebb kínokat kellett kiállnia, mert minden hatalom ki akarta csikarni belőle. De ő rendületlenül bízott, és a végén, amikor a királylény és a fél ország az övé lett, elárulta a királynak, hogy ezt álmodta!! :)

Valahogy így működik a sorsunk, szerintem is, de abba a pillanatban, amikor bebörtönöznek, megbotoznak, éheztetnek, kínoznak, bántanak látszólag ok nélkül (és lehet, hogy valóban nem is a mi viselkedésünkből fakadóan), ember a talpán, aki bízni tud anélkül, hogy értené, érezné, tudná, miért van az egész hóbelevanc. És pedig sokszor nem is kell/lehet értenünk..

Ugyanakkor úgy gondolom, h valójában mi, saját magunk öljük meg magunkat, abban az esetben, h meg kell halnunk a tanítás kedvéért, és (na ez az, hogy csak részben értek veled egyet) szerintem nincsen újabb leszületés. :) Inkább úgy áll a dolog, hogy mindig ott van az a bizonyos megoldás, amit éppen megláthatunk, ha AKARUNK, és elszántak vagyunk, és elég hittel (továbbra sem szeretem ezt a szót), inkább erővel rendelkezünk ahhoz, hogy megszerezzük a tudást, a segítséget, vagy bármit ahhoz, hogy átlássunk ott, ahol addig vakok voltunk. Nem gondolom, hogy ez a mi hibánk, inkább feladatok, amiket magunkra vállaltunk azzal, hogy testekbe költöztünk (okozatokba).

Azzal is egyetértek, h a legfontosabb dolog nálam az önállóvá válás volt, de nem hiszem (megint igen-nem), hogy ez volt az egyetlen oka annak h rugdosva voltam. A másik az volt, hogy a másik rugdosott, én meg örültem neki :) Azóta megismerkedtem olyan tanítási módszerekkel, ahol örülhetek annak, ha megtalálom, mivel jó, ha szembenézek, önállóan, abban a ritmusban, ami jó nekem, amitől nem omlok össze, hogy vannak falaim, amik nem csak elzárnak a világtól, de meg is védenek tőle, és ha tudatos vagyok, pajzsként használom őket, és nem elmenekülésként az élettől. Én tudom, már, mit választok, nem csak nemet mondok valamire, hanem igent helyette egy másikra, amely jobban szolgál engem. Szerintem egyébként Buddha kijelentése, miszerint nem feltétlenül kell szenvedni az életben, erre is vonatkozik. Ez szerintem nem azt jelenti, hogy csak jó dolog történik az emberrel, hanem azt, hogy megtanulja jót és rosszat is elfogadni de ezt semmiképpen sem kell egyetlen légvételre tennie, hogyan is lehetne azt?

Az Élet egy nagy utazás, amit lépésről lépésre teszünk Tehát fokozatokban.

Ez a Föld törvénye, és persze az idő, a szellem, és a "kvantummező" közben játssza velünk a játékait, ide-oda is dobálhat, ha éppen úgy adódik, de szerintem nekünk csak az a dolgunk, hogy mindig megtegyük a KÖVETKEZŐ lépést.

És itt visszakanyarodok az eredeti kérdéshez: nagyon is hiszek a tanításban, illetve tudom, hogy van, és elkerülhetetlen. Azzal is egyetértek, hogy végső soron minden fal lehullik rólunk, és amikor már képesek vagyunk úgy létezni, hogy semmilyen pajzsot nem használunk, csak sugárzunk, valószínűleg az a teljes létezés, és mind ezt tanuljuk (egyenlőre). Én már sokkal kevésbé menekülök az életem vége elől, mint valaha, a műtét óta pedig tudom, h eddig is sokkal jobban féltem attól, hogy úgy kell befejeznem az életem, hogy nem teljesítettem be valamit, talán az életcélom, amire vágyok stb. , mint attól, hogy meghalok.

És úgy gondolom, és érzem, és hiszem, hogy ha akarja, az ember megszabadulhat egy élet alatt, és hogy az élet alapjában véve ezért van. És nem is feltétlenül kell nagyobbakat lépnie, mintha azt gondolná, van a megszabadulásra sok élete. :) Ez szerintem csak elképzelés, kreativitás, és akarat kérdése. (És persze alázaté, türelemé, jóságé...stb. -amiket tanulunk ezek által - ugyebár.) Én is leélhettem volna az életem betegen és mondhattam volna a végén: "ez volt a sorom, hálás vagyok, hogy élhettem és szerethettem." Most van egy új lehetőségem, hogy beteljesíthessem mindazt, amit úgy nem tudtam, és mondhatom az életem végén: "köszönöm, hogy teljes életet élhettem, boldog voltam, és sokakat boldogítottam, és hogy szabaddá lehettem."

Mennyire más ez a mondat mint az előző.

Szóval szerintem ha az életbe belehalunk, akkor az a mi tévedésünk, amit nem láttunk meg. És alapjában véve mind arra vagyunk ítélve, hogy szabadokká váljunk, mert ez az alaptermészetünk. tehát ezzel a mondatoddal sem teljesen értek egyet: "És ez bizony néha akár az életedbe is kerülhet, magyarán addig rugdos, míg bele nem döglesz! ...mert úgy ítélte meg, hogy egy mélyebb változáshoz már csak így törhet utat benned az ellenállásoddal szemben."

Mert szerintem az élet ilyet nem tesz, hanem mi tesszük magunkkal. És mélyebb változás nem történik az által, hogy meghalunk, mert a változtatás lehetőségének vége, amikor elhagyjuk a testünk. Persze a lélek még felismerhet dolgokat, de már egy másik életben, egy másik testben hasznosítja azt. Ezért szerintem legjobban tesszük, ha nagyon is megcélozzuk a megtisztulást, és a megszabadulást ebben az "egy" életünkben, ami szerintem valóban "csak" egy. És szerintem úgy, ahogy képesek vagyunk kirugdosni a lelkünket a testünkből szó szerint :), úgy képesek vagyunk meg is váltani azt. :)

Felemelni és felemelkedni rugdosás és rugdosódás helyett. (Ennek ellenére, mondom, nem ítélkezem a másik típusú tanítás felelt, és a felett, hogy van, hogy semmi más nem segít, és az igen. de én már a tudatos választásról és a tudatos útról beszélek itt.)

Namaszte

fehercsongor képe
Nem lehetünk félig szüzek.
2011. szeptember 04. vasárnap, 0:39 | fehercsongor   Előzmény

Nyílt szívvel,teljes önátadással és feltétlen hittel kell tévedni is.Csak így érdemes.A kételkedés a részletekben szétterjed,mint almáskosárban a rothadás.Tökéletesnek kell lenni és összhangzónak.Át kell engedni magunkon az élet minden hangját,és ahol a rezgés elakad,megbicsaklik:ott addig csiszolni ,dörgölődzve az élethez,amíg áttetszővé nem válunk.
Üdvözlettel : felacso
U . i . : A tudományos elvek érvényességi területtel,és így határokkal bírnak , hasonlóan ahhoz ,mint amit a matematikában az értelmezési tartomány fogalma fejez ki .
Ha viszont megtaláltuk a saját életünk , vagy az élet nagy rendező elvét ,azt feltétlen hittel kell az élet határáig megélni , és általa megigazulva cselekedni önmagunk és mások kiteljesedésére .
Csak hát az egó mindent megkérdőjelez , zárójelbe tesz ,és ezen határok felállításával kiskapukat ad ,sőt kényelmünknek kedvezően csal az értelmezésénél : hogy eddig fejlesztő a rugdosás , innentől viszont már pusztító . Erre szoktam mondani, hogy nem kell föltétlen élni , és mondom ezt könnyen ,amíg nem vagyok közvetlen életveszélyben a fejlesztésemre irányuló esetleges rugdosásoktól .

Aditi képe
Ma beszélt erről épp a barátnőm, egy helyzet kapcsán, és
2011. szeptember 06. kedd, 1:03 | Aditi   Előzmény

Ma beszélt erről épp a barátnőm, egy helyzet kapcsán, és továbbra is egyet értek vele: lehet hatalmunk a felett, hogy milyen ütemben és módon tárjuk fel a lelkünk bugyrait, és nézünk szembe a benne megbújó félelmeinkkel.megválaszthatjuk a módszert, a helyet és az időt, nagyon sok esetben, ha természetesen nem is mindig, mert a fő rendező az Élet.

Persze lehet bujkálni is előlük, és felhasználni ezt a tudást arra, hogy bujkáljunk, bemagyarázva, hogy "még nem érett meg az idő", de szerintem ez nem sokáig működik, úgysem.

Ha feljön egy félelem egy helyzetben, úgyis szembe kell nézzek vele, és ha el akarom kerülni, úgyis szembenéz velem :) Ki sem kerülhetem.

De ettől még nem kell mazochistának lenni, és talpig vérben ázva büszkén megrugdostatva azt vallani: "én aztán igazi önismerő vagyok". Továbbra is azt vallom, aki őszintén keresi a falai lebontásának kulcsát, csinálhatja fokozatosan, és bizonyos elemeivel való találkozást irányítva. (Erre valók a családállításoktól kezdve, egy csomó terápiás lehetőség.)

és ha elpusztulunk, akkor hova fejlődünk tovább??

itt egy csomóan úgy beszélnek az életről, mint valami alacsonyabb rendű dologról. Voltak, akik kifejezetten valami szánalmas, szinte undorító létezésnek fogják fel az Életet, a testet, a testben való létezést. Én ennek az ellenkezőjét vallom: A szellem-lélek-test szent-szentháromságába a test is beletartozik, és semmivel sem kevésbé szent a felsőbb fokozatoknál. A földi élet lehetőségét igenis menteni kell, és semmit sem kell annyira a szélsőségeibe engedni, hogy kicsináljon, mert akkor mit fogunk utána tovább csiszolni???

Továbbra is azt vélem, ha mégis bele kell halnunk az önismeretbe, akkor tévedtünk. Az életünk értékes, és védeni kell, és meg lehet lépni úgyis a dolgokat, hogy közben nem hullunk darabokra, és nem folyton a szélsőségekben vergődünk, és némileg kézben tartjuk a sorsunkat.

Persze sokféle élet van, és van, hogy az élet közbelép egy váratlan fordulattal, van hogy meg kel halni, hogy élhessünk igazán, vagy más, szélsőséges esetek. de a kivétel csak erősíti a szabályt.(Mondom ezt én, a kivétel :) )

Azért írok ennyit, mert számomra érthetetlen és szinte felháborító az a "spirituális" felfogás, amely nem becsüli az életet annyira, hogy lássa: megmenteni, megőrizni és éltetni alapvető feladatunk. És kifejezetten betegesnek tartom ha valaki ezzel szemben élteti a szenvedést, mint valamiféle bölcsesség forrását. persze lehet így is tanulni, de minek, ha van másik lehetőség, amiben harmóniára, egységre törekedve felhasználjuk a lehetőségeinket az okok feltárására, de közben megengedjük magunknak, hogy éljünk?

Buddha is azt mondta: a fájdalom más, mint a szenvedés. A fájdalom az élettel jár, elviselhető, megtisztító és megtisztítható, elfogadásával továbblépünk, és élünk. A szenvedés hamis dolog, és valójában szükségtelen.

Én azt mondom: még a fejlődés szempontjából is.

persze van, aki enélkül nem tud tanulni. és vannak helyzetek, amikben visszaesünk, és csak így tudunk tanulni. de az az út, amiről én beszélek, éppen ezt előzi meg, hacsak teheti. és lehetséges.

Namaszte

fehercsongor képe
Titanic
2011. szeptember 04. vasárnap, 0:49 | fehercsongor   Előzmény

" Akinek nincs bűntudata, nincs kétsége, az miért akarna fejlődni. "
Minek dobáljam a kabin hűtőjéből a jégkockákat az orr elé ?
Minek evezzek a hajó oldalán az Atlanti - bilibe lógó karjaimmal , ha úgyis forog a csavar ?
Fölszálltam a hajóra : Új világ felé visz a víz .
Nincs bűntudatom a katasztrófa miatt .
A lelkem a saját szívem ütemére énekel .
Üdvözlettel : felacsó

fehercsongor képe
Én , mint látens pszihéexhibicionista
2011. augusztus 27. szombat, 23:04 | fehercsongor   Előzmény

üdvözlöm az élveboncolás ötletét ; mint ideális alany is .
Válogatott visszdorongjaimmal minden kritikára nyitott vagyok ,
és nagyon jól viselem mások látásmódját , ha saját stílusukban teszik közzé véleményemet a felacso nevű tüneményről ; akiről bármit nyugodtan megírható , mert úgyis azt olvasom ki mások gondolataiból , amit hallani szeretnék . Üdvözlettel : felacsó

Szándék
2011. augusztus 27. szombat, 19:18 | Hiteles06

Ha a szándékod az, hogy neked legyen igazad, és nem az, hogy mi a jó a másiknak, még akkor is tanulhat belőle a másik. Nem tudom, hogy találhatnánk határokat, hogy meddig mehetünk el a másik ember boncolgatásában. Én az a véglet vagyok, aki szinte bárkitől elfogadok tanácsot, akit egy kicsit okosabbnak gondolok magamnál. :) Vagyis igazából az a mérvadó, ha látom, hogy már többször igaza volt az illetőnek. Persze ez sem garancia. A garancia az, ha saját magamban megtalálom a válaszokat, és nincs szükségem segítségre. Dehát oda meg el kell jutni valahogy, addig segítség kell. (Szerintem)

fehercsongor képe
Szélsőségesen fogalmazva :
2011. augusztus 27. szombat, 22:46 | fehercsongor

a legsilányabb krimiben , vagy akár
egy pornófilmben is meg lehet látni a szeretetnek ,
emberségnek
vagy bármely felemelő tulajdonság csillanását ,
csak figyelem kell a trágyából való kiemeléséhez és szem a meglátásához .
Bármiből lehet tanulni , csak nem mindenből érdemes .
Hatékonyabb egy évezredeken át csiszolgatott gyémánt csodálásával finomodni a szépségben ,
mint a pillanatnyi divat által felszínre dobott bizsuban való gyönyörködésben .
Az utat , és
a saját utat megspórólni nem lehet ,
de a pillanatnyi kínálatból mindenki a saját szintjének megfelelően kiválasztja azt , amire éppen emiatt és
éppen ekkor fogékony.
Ugyanazt vehetem támadásnak és
dícséretnek is :
a távlat más amiből nézem ,
az összefüggésrendszer ,
világfelfogás lényegretörőbb , vagy
többszempontúbb ;
amibe helyezem .

Feliratkozás Hírlevélre