Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Olyan gondolati tevékenység, ami során megismerhetjük az életünket befolyásoló okokat! 

Sok téves hit van ezzel kapcsolatban, amiket nem egyszerű megváltoztatni.

Ha hiszünk abban, hogy minden döntés helyes, akkor az önbíráskodás is az? Szabad-e nevelő célzattal atyai pofont adni? Jár-e ezért megtorlás, vagy ez is bekerül a körforgásba? Akik jól elagyabugyálják egymást, az szükséges? Mindenképpen kell az életünkbe az erőszak? Hogyan lehet enélkül élni?

Az ember és az élet olyanok, mint a könyvek. Amikor megszületik egy gyermek, akkor, mint üres kis könyv, de inkább csak borító, amit egyenlőre megterveztek külsőre, különösebb igazi jelentősége még nincs. Ennek ellenére mégis olyan érzés mintha valaki előre tudná, hogy miről fog majd szólni és hol fog majd véget érni ez a kis könyv, hiszen ő maga is érzi.

igen.jpg

Évekkel ezelőtt tanultam egy gyakorlatot Gyurkó Zsolti spirituális tanítótól, amely szerint mindenre igent mondunk, amire megkér az életünk! Amikor valaki elkezdi gyakorolni az IGEN-t mondást, onnantól az élete legextrémebb kéréseire, ajánlásaira is IGEN-t mond önszántából, és figyeli, hogy merrefelé halad így az élete?! Ha választási helyzetbe kerül, akkor választhat, de ha megkérik, utasítják, vagy csak elvárnak Tőle valamit, akkor a gyakorlatnak megfelelve mindig igent mond és megteszi azt!

Nyugodtan eszem délben a juhtúrós kiflimet, amikor azon kapom magam, hogy nem a testem vagyok. Hirtelen, a semmiből jön a felismerés, és hozzá a tiszta, félremagyarázhatatlan tapasztalat, hogy nem vagyok azonos a testemmel, hanem csak használom azt, lakok benne, benne élek és mozgatom, amikor arra van szükségem.
Elméletben persze már „tudtam" korábban is, sőt hirdettem, tanítottam, hogy gondolkodjunk így a testünkről, de élő tapasztalatom eddig még nem volt.

ujsag_poz.jpg

Vajon hogyan tudunk magunknak segíteni? Melyik a könnyebb, másokra bízni, hagyatkozni... akár az életünket is... döntéseinket elengedni, és aztán másokat hibáztatni mindenért?

cokezerovisID.jpg

Néhány éve nem iszom kólát. Annak ellenére, hogy szeretem. Eldöntöttem ugyanis (bár csak a felszínen), hogy nem teszem ki az amúgy is érzékeny emésztésemet ilyen maró, ártó dolognak. Amikor más itta előttem és megkívántam, elég volt megszagolni.
El is neveztem folyékony kátránynak. :)

Lazulj el szépen, csendesen!
Érezd, a lelked megpihen!
Hogy ne lehessen más jelen,
rajtad kívül és Istenen.

Apró harangok konganak,
eltűnik minden gondolat.
A fény lebont minden falat,
feloldva benned gondokat.

Érzed a tested ellazul,
gyógyulni kezd, ami beteg.
Érzések jönnek válaszul,
s oldják leláncolt lelkedet.

Fenséges megtapasztalás,
gyógyul a lélek és a test.
Benned, egy mennyei varázs,
lelkedben fájót, szépre fest!

http://narayana.hu/

Én most nagyon buta vagyok,hogy nem ismerem a karmám?
Ugyan,mit változtat a mai életemben a régmult karmái?...jön a válasz,hogy jobban megértem kudarcaim,betegségeim.De mit érek a megértéssel,ha tökéletesen elfogadom amit a sors kiszabott rám,és azt büszkén viselem?
De az minden lényege,hogy egyre tökéletesítsem magam-életem.Akkor meg nem mindeggy a karma,ha így is úgy is megteszek minden tőlem telhetőt,hogy egyre tökéletesítsem az életem.
Nem az ITT-és MOST-ban kell élnem?Nem a multban s nem a jövőben.